Bobo, a király

 Sziasztok, még mindig nyaralok, bár ez nem nagy szám, mert nyár van.Ősszel majd őszülni fogok, azt hiszem egyszerű ez a beszéd. A nagyok persze ezt is túlbonyolítják. Beszélni én is tudok, azt mondom teketeketeke,meg dalidalidali. Sokszor egymás után csak mondom és mondom,mégsem értik. Bezzeg más babák mind értenek szóval biztosan világosan beszélek, csak megint a nagyok értetlenkednek.

Mindegy inkább a nyaralásról mesélek.Szóval itt a pancsi partján van egy nagy utca ahol mindig sétálunk. A séta úgy néz ki, hogy valamelyik rabszolgám tologat én meg mindenkinek integetek. Anya szerint Erzsébet királynő sem csinálja jobban. Én nem tudom ki a fene az a királynő, de hogy merészel úgy integetni mint én. Nekem jogaim vannak, nem lehet csak úgy utánozni engem. Anya szerint olyan vagyok,mint egy kis király,aki csak ül és dirigál. Mi az, hogy kis??? Én már nagy vagyok és az meg természetes, hogy az van, amit én akarok. Azért jófej vagyok, hogy elviszem anyát, mivel nagyon szereti, hogy mindenki megcsodál engem. Én is szeretem, de nem hatódok meg tőle, ez a minimum. Séta közben barátot is szereztem. Egy nagy fiút. Mindig meredten néz, és beszélgetek is vele, eddig még nem válaszolt, de nem baj, mert anya és nagyi mellett nincs egy csöndes percem sem. Csak egy furcsaság van rajta. Szerintem nincs humora mert nem nevet a vicceimen,de azért a barátom, mert nem visít, amikor a kezét kicsavarom. Mindig ott áll és vár.

Azt mondja anya most vagyok a legcukibb koromban. Hogy jön ide a korom, és hogy lehet a korom cuki? Cuki csak én lehetek, de én nem vagyok kormos. Néha esetleg piszkos vagy saras. A sarazás a pancsi partján nagyon vicces, egyből a kezemen marad és olyankor nagyon jó átölelni anyát vagy megsimogatni más babákat. Nem értem, hogy ezt miért nem szeretik. Ja de igen, mert nekik semmi sem jó...

Nagytesó

Emlékeztek még a kicsi lányra, aki félt tőlem, hogy megharapom, pedig még nem is volt fogam? Tudjátok az unoka izém. Na most vele vagyok a nagy pancsizónál. Anyáék valami balcsinak hívják, pedig nem balcsi, hanem pancsi. Mindegy most a kislányról szeretnék írni. Ő is itt van, és már nem is fél. Vagyis mégis, mert azt mondják, hogy négy és fél. Viszont úgy tűnik már nem tőlem fél. Nagyon jó fej, jókat tudok vele játszani. Úgy látom sok a közös bennünk. Neki is mindig megmondják, hogy mit csináljon, csak ő már azt tudja mondani, hogy nem. Ezt érdemes eltanulnom tőle. Azt is látom, hogy ha valami nem úgy van, ahogy ő szeretné, akkor a sírás neki is mindig beválik, ez menni fog nekem is. A hintán is sokkal jobban lök, mint anya, sokkal rázósabb, nagyon vicces.Labdázni is szeretek vele, meg azt is szeretem, hogy mindent odaad nekem, amit anya nem. Ma például kavicsokat adott meg lenyalhattam a buborékfújós játékot. Sajnos amikor anya meglátta gyorsan elvett mindent, de a kislány legalább megpróbálta. Mi kicsik tartsunk össze.  Anya mondta is, hogy nekem nagytesó kellett volna, mert nagyon bírom a strapát. Én nem tudom mi az, de anya tudja mi kell nekem, így  biztosan meglep majd egy olyan nagytesóval. Bár azt is mondta, hogy erről már lekéstem, de hát én még olyan pici vagyok, hogy nem késhettem le semmiről, és azért van anya, hogy mindent elintézzen nekem.  No és a lényeg az unoka izémmel, hogy felnéz rám, mert bármivel kezdek el játszani, mindig rájön, hogy az a legjobb játék, és akkor elveszi tőlem. Ezt nem bánom egyáltalán, mert én annyira jó fej vagyok, hogy rögtön találok mást magamnak. Igaz azt is elveszi tőlem, de hát ilyen a sztárok élete, mindig utánozzák őket. Ebből is látszik, hogy én mekkora sztár vagyok... 

Sütés

Sziasztok,
Megint sok a furcsaság körülöttem. Mostanában folyton nagyon melegem van, főleg séta közben. Anya azt mondja, hogy a napcsoka süt. Anya is szokott sütni, csak akkor nekem nincs melegem, mert csak az lesz forró, amit süt. Utána azt mindig meg is esszük. Lehet, hogy a napocska engem akar megsütni? Ugye azt anya nem fogja hagyni? Bár mikor kimegyünk mindig jól beolajoz, pont úgy, ahogy a husit szokta sütés előtt. Elképzelhető, hogy anya megkérte a napcsokát, hogy süssön meg engem, mert az ő sütőgépében nem férek el? Nem-nem, ugye ez nem lehet? Bár mindig mondja, hogy megeszi a combimat, fincsi babahusi. De nekem kell a combim, ne hagyjátok, hogy megegyenek. Ki fog nektek mesélni? Valaki mentsen meg!
Volt amikor úgy éreztem, hogy ha kint voltunk, akkor a fagyasztóba akartak eltenni, de szerencsére a lakásban mindig fölengedtem, még mielőtt megfagytam volna. Akkor még biztosan nem akartak megenni, de most megijedtem. Anyáról nem tudom elhinni ezt, ugye csak nem jól értem a dolgot, mert kicsi vagyok.

Most nem csak sütés van odakint, hanem pancsi is. Az is nagyon érdekes, mert fentről jön, és ruhában vagyunk. Anya ilyenkor engem letakar valami nejlonnal,  így én csak látom, ahogy az utca pancsizik. Anya is szokott ilyenkor pancsizni ruhában. Ez azért fura, mert otthon mindig ruha nélkül vizezik. Ezt onnan tudom, hogy mindig figyelem. Apa szerint nem kellene, hogy olyankor is anyával legyek, de apa ezt nem tudja jól, mert nekem mindig anyával kell lennem. Anya is örül nekem, mert így legalább lát, azt mondja. Olyan szép vagyok, hogy muszáj mindig látnia....

Családi nap

Apa nagyon jó programot talált ki hétvégére: családi napot. Nem igazán értettem, mert nálunk majdnem mindig családi nap van amikor együtt a család. Persze mondjuk nagyiék is a család, és az ritkábban van, hogy ők is velünk vannak. Most viszont nagyon sokan voltunk, úgy tűnik apának nagy a családja. Nagyiékat hiába kerestem, ők nem voltak sehol. Viszont anyáékon kívül szinte senkit nem ismertem, csak egy-két embert láttam apa dolgozójában. Lehet félreértettem valamit és mégsem családi nap volt? Vagy apa a családjával dolgozik? Mindegy, igazából nem is olyan fontos, mert én nagyon jól éreztem magam. Mindenkin hangosan nevettem, ami persze tetszett nekik. Nem értették min kacagok, de ez egyszerű: rajtuk.  Azt hiszem a cukisági versenyt én nyertem, mert még a főnöknek is én lettem a kedvence. Mondjuk én azt hittem, hogy apa főnöke anya. Anya főnöke meg én vagyok. Remélem apa örül, hogy ilyen jól viselkedtem, mert bár én tényleg mindig cuki vagyok, de most még annál is cukibb voltam. Anyáékat még játszani is engedtem. Például anya úgy ugrált egy asztal körül valami kicsi palacsintasütő-szerűséggel, hogy én a hátán voltam. Egy pici golyót ütögettek. Elég uncsi volt, így akkor inkább töltő üzemmódba helyeztem magam. Aztán meg eltűnt anya és apa is, de nem baj, mert így jó sokan ugráltak körülöttem, amit én ugye nagyon szeretek. Még fémdobozos valamit is kaptam, amit anya soha nem ad. Ha otthon is ez lenne, tuti semmi panasz nem lenne rám. Bár szerintem így sincs, mert aki cuki, az mindig cuki. Anya szerint csak a szerénységem nagyobb a cukiságomnál, de én nem tudom mi az a szerénység. Mindegy, akkor én vagyok a legszerényebb és legcukibb Bobo a világon.

Szépség

Anya megint izgalmas programot talált ki. Szépségboltban voltunk. Valami olyan hely, ahol szépséget vesznek. Képzeljétek először velem kezdték, amit nem értettem, mert hát én gyönyörű vagyok. Elterelték a figyelmem, és levágták a hajam, mert mindenki kislánynak nézett. Legalább már tudom mi az a kisfiú és mi a kislány. Én ezek szerint kislány voltam és most kisfiú lettem. Nem tudom miért nem volt jó anyának a kislány, de nekem mindegy, majd lehet, hogy lehetek még kislány. Mindenesetre most még gyönyörűbb vagyok, de ezt biztosan mindenki tudja. Aztán anya jött, belőle is kisfiú lett, mert neki is a fején lévő szőrt vágták le. Most akkor a családban mindenki kisfiú, mert apának mindig is rövid volt a fején lévő szőr, biztosan ő nem szeret egyáltalán kislány lenni. Utána volt még valami, amit aztán nagyon nem értek. Anya engedte egy néninek, hogy az arcát bántsa, pedig láttam anyán, hogy ez fáj neki. Bezzeg, ha én karmolom vagy harapom nekem sosem engedi meg, szóval nem tudom, hogy a nénit miért szereti jobban, hogy neki még azt is szabad, amit nekem nem. Azért anyának szurkoltam, de segítettem a néninek is, mert megmutattam, hogy kell megcsavarni anya noziját. Az is lehet persze, hogy fél tőle és azért, így úgy tűnik nekem is félelmetesebbnek kell lennem...

Az a baj....

Sziasztok, tudjátok mivel vagyok újabban elfoglalva? Ácsorgok, és nagyon jó móka, mert így sokkal több mindent látok. Persze anyáéknak semmi sem jó, apa például a kádban folyton le akar ültetni, pedig én kádban is gyakorolni szeretnék, de fél, hogy elcsúszom és beverem a buksim. A buksim mindenhol beverem, és nem hiszem, hogy az nekik fáj. Kezdek rájönni, hogy nekik semmi sem jó. Amíg nem álltam az volt a baj, most, hogy gyakorlom az állást, az a baj. Mászni persze nem mászok, és az is baj, de mindegy, mert ha meg majd mászok az lesz a baj. De ezért közben dicsérnek, hogy ügyes vagyok, no de ezt eddig is tudtam. Anyának az meg külön tetszik, amikor a lábainál térdepelek, mondta is apának, hogy ő is csinálja ezt, de apa erre nem hajlandó. Pedig, én nagyon szeretem, mert ha még reklamálok is hozzá, akkor anya fölvesz. Apa biztosan nem szeretné, hogy anya fölvegye, pedig lehet ő is kapna tejcit, ha elég hangosan követelné. Na és persze még mi a baj, hát az, hogy nem azzal játszom, amit ők kitaláltak. Nem igaz, hogy még a játszásomba is bele akarnak szólni. Ha nekem az az érdekes, hogy csörgőzők, akkor csörgőzők és nem érdekel, hogy hogyan kell bedobni a kis kockát, meg nem tudom milyen formát a lyukon. Ha az szerintük annyira érdekes, akkor játszanak vele ők. Bezzeg, ami engem érdekel, az tilos. Van egy szekrény a hamizóban, csupa színes flakon, és anya még a közelébe sem enged, pedig szívesen megkóstolnám őket.

A mosogató dobozba is csak akkor mászhatok be, ha üres, de akkor mit tudok pakolni? Teljesen lekorlátoznak engem, és közben azt várják, hogy fejlődjek. Az is baj, ahogyan jelzem, ha jól laktam. Ledobom a tányérom és poharam, és ilyenkor mindig mondják, hogy ilyent nem szabad. Értem én, de akkor hogyan szóljak, hogy köszi elég volt? Egyébként ez a dobálósdi szórakozásnak sem rossz, szerintem ők is örülnek neki, mert így legalább ők sem unatkoznak. Nem nagy ügy, a lényeg, hogy bármi, ami a kezembe akad ledobom, és máris visszaadják, ami azért jó, mert így újra ledobhatom. Szerintem az a baj, hogy ez eddig nem jutott eszembe...

Egy éves

Egy éves lettem, és ez azt jelenti, hogy ehetek tortát. Legalábbis eddig úgy tűnik. Remélem ezentúl gyakran leszek egy éves. Először nyaralásban voltam az, és kaptam egy egész tortaszeletet. Anya persze kattingatott, mert szerinte nagyon muris, ahogy szétkenve betömöm a tortát. A szétkenés tényleg nagyon  jó, kár hogy a falat nem érem el. Szóval nagyon ízlett az első tortám, amit valaki - nem anyáék - vett nekem. Amikor befejeztem a hamizást anyáék is megkóstolták, és egyszerre nevettek és sírtak. Azt mondták alkohol íze van, és ezt nem kellett volna megennem, mert nekem nem való, és ők nem is ették meg, mert nekik nagyon alkoholos volt. Még szerencse, hogy nekem nincs bajom az alkohollal, és végülis én lettem egy éves nem más. Anya azért aggódott, de nem értem miért. Amúgy apa szerint nem igazi alkohol volt, csak az íze volt olyan. Nekem mindegy, remélem máskor is kapok ilyent. Aztán újra egy éves lettem, de akkor csak fánkot kaptam, mert anya azt mondta, nem akar mindig tortát adni. De ha nem kapok tortát, akkor hogy vagyok egy éves? Torta helyett valami játékot kaptam, de csak anya tud vele játszani. Nem baj, mert úgysem érek rá ilyenekre, mert most épp az ácsorgást gyakorlom állandóan. Aztán megint egy éves lettem és ez volt a legjobb, mert eljöttek nagyiék is, és én egy egész tortát kaptam és ajándékot is. Az egész tortával csak az volt a gond, hogy nem tudtam megfogni, így persze üvöltöttem, hogy adjanak már valami megfogható darabot, és azt végre ehettem. Gondolom megint azt akarták, hogy szétkenjem, de én a pocakomba menet szeretem csak szétkenni, meg amikor végeztem, akkor jól ledobni, én igazán megbecsülöm a hamit. Anyáék valami hideget ettek helyette, abból én csak nagyon picit kaptam, de nem baj, mert ott volt az egész torta. Vicces volt, mert a kertben voltunk, és lett ott egy fürdőkádam, csak ez sokkal jobb, mint a pancsiszobás, mert ebből ki tudok mászni egyedül is. A pancsiszobában még azt sem engedik, hogy felálljak. Alig  várom már, hogy újra egy éves legyek.

 

Szőrmók

El sem tudjátok képzelni mekkora szőrmókot láttam. Mozgott is, és jött felém és hozott egy labdát nekem. Én nagyon megijedtem és sikitottam így anya szerencsére elmenekült velem. Mondta, hogy Maci kutya nem bánt és csak játszani akar, és kettőnk közül én vagyok a harapós nem ő. Hát nem tudom, de tényleg nagyon félelmetes. Szerencsére egy üvegajtó állta az útját, így nem tudott odajönni hozzám. Anya azt mondta, hogy szomorúak a szemei, mert nem barátkozom vele. Honnan tudja, hogy nem azért szomorú, mert nem kóstolhat meg engem? Azért messziről figyelgettem, és láttam, hogy nagybácsiék még enni is adnak neki. Ez kicsit megnyugtatott, lehet nem éhes, és nem akar engem mégsem megenni. Labdázni azért inkább nem szeretnék. Képzeljétek Dorka is nagyon bátor, tudjátok az unoka valakim. Ő simán játszik is vele, és tényleg nem bántja őt sem a szőrmók. Egyik nap jött velünk kirándulni, és akkor a nagynénim lovagoltatott rajta, nem is volt olyan félelmetes. Csak el akart szaladni, még jó, hogy engem fogtak, mert nem akartam volna vele menni. Később még puszit is adott állítólag, de az nem puszi volt, mert  a kezecskémet nyalta meg- biztos nem ízlett neki, ezért nem harapta le, azért jobb, ha óvatos maradok. Na jó most már azért a barátom lett, mert egyszer megvédett minket. Itt nem olyanok a séták, mint otthon, mert mindig látunk valami mozgó lényt. Ja, hogy hol, hát a nyaralásban. Sétálunk az erdőben, és vannak furcsa nagy foltos állatok- azt mondják, hogy múúú. Bár én inkább csillingelésr hallok, mert a nyakukban van a csengő. Ezt nem értem miért, kit kell nekik beengedni, és ha már valaki azt csillingeli, akkor már amúgy is látják, hogy ott van, de ez biztos megint valami felnőtt trükk.

Szóval Maci kutya onnan tudom, hogy a barátom, mert egyik nap hárrman jöttek felénk a csillingelősök, én anya hátán voltam, és Maci kutya úgy megugatta őket, hogy visszafordultak. De aztán Maci kutya is elszaladt, mert azt mondják róla, hogy amikor a bátorságot osztogatták, akkor félt beállni a sorba. Ezt én nem értem, mert sokkal nagyobb fogai vannak, mint nekem vagy anyának. Szóval ezután már szívesen lovagoltam rajta. Vannak itt más állatkák is, például meleg takaról is akik beeeee-t mondanak. Nagyon vicces, ilyeneket még sose láttam, és megkérem anyát, hogy az én takaróm is mondjon beeee-t, mert így sokkal érdekesebb. Voltak pacik is, de azon nem lovagoltam, mert anya szerint nekem Maci kutya az ideális paci méret. Hogy nekik mekkora fejük van...

Amikor nem erdőben vagyunk, akkor nagy fürdőkádak vannak, ahol úszkálnak valamik. Tegnap meg akartam fogni a hápit, de nem volt túl barátságos, mert mindig elszaladt. Volt valami hosszú nyakú is és képzeljétek ő se bobokocsizik, hanem hátán utaztatja a kisboboját. Szóval nagyon-nagyon izgalmasak itt a szőrmókok, és ezentúl csak ilyen helyen szeretnék sétálni, meg remélem anya megengedi, hogy az alvós macim helyett mozgó szőrmókom legyen.

Térdeplés

Anya mindig annyira kreatív. Nem, ezt most nem azért mondom, mert újabban folyton lisztes dolgokat nyújtogat és olyanokat süt, amiből én csak nagy balhé árán kaphatok. Most másról van szó. Legújabb hóbortja, hogy folyton a nyomomban van, és amikor hason fekve játszom térdeltetni kezd. Összeszorítja a lábaimat. Sőt apának is azt mondta, hogy így kell játszani velem. Lehet, hogy nekik ez játék, de én így nagyon elfáradok, és nem is kényelmes. Egy nénihez vitt el, és ő mondta neki, hogy ezt csinálja, meg hogy a hátam húzza ki, és úgy ültessen. Azt akarják, hogy másszak. Azt mondják, ilyenkor már mászni kell, de nem akarnak sürgetni, viszont mégis ezt csinálják. Az persze senkit nem érdekel, hogy miért nem érek rá én ilyenekre. Állandóan fogat kell növesztenem, mert még van néhány, ami nem bújt ki. Úgy tudom egy évesen már mindegyiknek kint kell lenni, és én még csak 12-nél tartok, pedig mindjárt 11 hónapos leszek. Erről persze anya nem hallott. Szerinte elég lenne ilyenkor 4 fog. De ez nagy badarság- 4 foggal hogyan lehet enni? Még jó, hogy a fogak a legfontosabbak. Térdepléssel menni máskor is tudok majd, kúszva ugyanúgy eljutok mindenhova. No, de fogak nélkül hogyan tudnék élni. Anya meg a néni szerint a mászás nagyon fontos, de ezt se értem. Nem az a lényeg, hogy eljussak oda ahova szeretnék? Ez hasalva is megy. Na jó, mászva mintha magasabbra érnék, de akkor már inkább kipróbálom a két lábas mozgást, úgy leszek ám igazán nagy. Ezt anya nagyon nem akarja. Biztosan fél, hogy akkor mindent elérek, de hát pont ez a jó benne. Anya újra akar vinni a nénihez, de ezt én nem szeretném, mert megint a néni fogja megmondani mi a jó nekem,  pedig honnan tudná amikor nem is ismer. Nem értem anya miért nem inkább rám hallgat, amikor én tudom a legjobban mi a jó nekem. Ezt már a haminál is észrevettem, és meséltem is nektek erről. Ott annyit változott a helyzet, hogy egy-egy falatot azért kaphatok, ha megfelelően követelem. Ezek a lisztes dolgok egész jók, és látom, hogy anya örül, hogy az ő sütését eszem. Múltkor valami hatalmas dolgot ettek, valami hamiburg szerű a neve, de abból nem kaptam. Ez igazságtalan, mert anya barátnőjének a babája kapott, pedig ő sokkal kisebb nálam. Azt mondta anya, hogy azért kaphat ő, mert még pocakban lakik. Kérdezem én, ha a pocakban jár az, ami kint nem, akkor minek kellett engem kiszedni. Mindenesetre én szóltam a pocakban lévőnek, hogy be ne dőljön nekik, és ne siessen, pedig azt hiszem, ezzel a hatalmas hamival akarták kicsalogatni....

Rumli

"Direkt csinál rumlit"?- kérdezte apa anyától. Azt hiszem rólam beszélt, bár nem értem, mert nem rumlit csináltam, hanem szépen kivettem a legbeljebb lévő játékot a dobozomból, és ehhez útban volt az összes többi. Tehetek én róla, hogy az volt legbelül? Apa szerint bármi lett volna legbelül, azt akartam volna, de ez logikus is, azt látom a legkevésbé, és így azt kellett megnéznem, no meg megkóstolnom. Szóval apa, nem rumlit csinálok, csak átrendezem a játékaimat. Sőt az egész szobát átrendezem, sose unják meg, mert mindig másképp néz ki. Apa szerint vissza is kéne pakolnom, de nem gondolja, hogy én arra ráérek, erre a funkcióra tartom többek között az anya nevű rabszolgát. Egész jól működik. Egyébként apa szerint nekem nem is kell játék, mert csak a papír, meg a zacskó érdekel. Ez így egyáltalán nem igaz, mert nagyon kíváncsi vagyok mi az a lapos fekete doboz a szekrényben, és hogy mi van a fiókban. Ezt apa végképp nem érti, mert szerinte a fiókban az ő dolgai vannak, de jó lenne ha megtanulná végre, hogy itt csak nekem vannak dolgaim, minden az enyém, mert a főnök én vagyok. Apa szerint a varázsolgatásommal is rumlit csinálok, pedig az csak varázslat. Például a kezembe akad egy papír, és én pillanatok alatt kettőt csinálok belőle, sőt akár többet is. De ugyanez igaz a cumisüvegemre is.
Múltkor a cumiból kettőt csináltam. Reméltem, hogy anya meg fog dicsérni érte, de nemhogy dicséretet nem kaptam, de azt mondta, hogy nem szabad elrágni. Pedig szerintem nagyon jó, hogy kettőt csináltam belőle, mert anya szerint cumisüvegből sosem elég, de mégse láttam azóta azt a cumit. Azt hittem, hogy így sűrűbben kapom meg, mert a kettő anya szerint több, mint az egy, de ha több, akkor miért lett kevesebb, és miért tűnt el. Lehet, hogy félreértettem, és mégis az egy a több, vagy apa rábeszélte anyát, hogy ne adja nekem a cumisüveget, mert az is a rumli része? Jobb lesz vigyáznom, a végén még elfogy a cumisüveg és kénytelen leszek poharakat  rágni...

Bobo a torkos

Na végre, ma sikerült megkaparintanom anya hamiját. Felháborító, sokkal jobb, mint az enyém. Anya nem volt túl lelkes, hogy az övét eszem, mert azt mondta, hogy én még nem ehetem. Azért hagyta, hogy kicsit majszoljam, de aztán elvette a megkaparintott finomságot. Azt mondta, hogy a tojás és a cukor nem jó nekem. Mi az hogy nem jó? Ezt mégis miből gondolja? Szerintem ettől lett igazán jó. Mindig arra a védőnéni barátnőre hallgat, akiről most is bebizonyosodott, hogy anyát védi. Biztosan fél, hogyha anya elöl elveszem a hamit, akkor nem marad a barátnőjéből semmi. Mondjuk ettől félhet, mert anyát jól leszívom, amit anya viszont cseppet sem bán. Azt mondja, régen volt ilyen kis súlyú, mint most, szóval én vagyok a legjobb fogyókúra, bár ez a szó nem tudom mit jelenthet. Elfogy valami kúra- és ennek mi az értelme?
Anya viszont visszaél azzal, hogy én bármit megeszek, mert nem kockáztathatom, hogy ne legyen tele a pocak Az is lehet, hogy úgy gondolja, hogy amíg én a vackokat eszem, addig kevesebbet kérek belőle, és többet szívom anya tejét, vagyis még kisebb lesz, bár abban nem tudom mi a jó, mert én pont nagy akarok lenni, és nem akarom, hogy anya elfogyjon. Ennyit az anyai önzetlenségről. Eddig is láttam, hogy ők mást esznek, de ez tényleg csúnya dolog, hogy az övék sokkal jobb. Az, hogy az enyém puha, az jó, mert nem kell időt töltenem azzal, amit anyáék szoktak csinálni a hamival a szájukban. De nem hiszem, hogy attól, hogy puha, attól még ne lehetne jó. Néha kapok üvegből enni, az egy kicsit fincsibb, de persze ezt is sajnálják tőlem, és csak ritkán adják. Biztosan, hogy anyának mindig legyen programja azzal, hogy csinálhat nekem hamit. Az üvegest szerintem nem ő csinálja, és akkor nagyon unatkozik szegény. Rá kell jönnöm, hogy csak mutatják a jó fejt, de valójában én csak azért vagyok, hogy a földről fölszedjem a morzsákat, hogy nevessenek rajtam, és hogy a hosszú éjszakák alatt se unatkozzanak.
Amúgy anya szerint én egy kis hamiért őt is elcserélném. Ebben nagyon téved, ugyanis anya játék közben is hamiként szolgál. Odakúszom hozzá a földön és máris enyém a fincsi tejci, szóval nekem igazán fontos anya, mert például apa sose ad tejcit nekem. Esetleg apát kölcsönadnám, bár ő meg nagyon mókás. Ezen még gondolkodnom kell....

Rosszaság

Valami nagyon rosszat csinálhattam, csak fogalmam sincs mit. Igaz néha leszedek egy-két jelet anya gépelőjéről, no meg bemegyek a pancsi szobába, ahonnan mindig kihoznak, és persze mindenre azt mondják, hogy nem, de attól én még jó vagyok, ugye? Mégis két napja folyton bántanak. A nózimat szívják azzal a borzalmasan hangos masinával, legalábbis szerintem ők csinálják, de minimum segítenek a gépnek, mert mindig lefognak. Első nap tönkrement a hangoskodó nózitbántó gép, és apa elszaladt valamiért. Nagy dobozt hozott, és egész jópofa játéknak tűnt. Aztán este kiderült, hogy igaz, hogy én kaptam, de ezzel inkább nem játszanék, mert egy másik olyan hangos kínzó szerkezet. Apa mondta is, hogy elég drága egy zsebkendő, de hát kértem én ezt? Az ő orrukat bezzeg sose bántja a gép. Én hiába üvöltök, semmit sem ér. Nincsen szívük, hogy ezt csinálják. Megpróbálok jó lenni, de fogalmam sincs azt hogy kell. Bár nem mondták, hogy rossz vagyok, de mégis ez lehet az oka a bántásnak. Azért mert cuki vagyok biztosan nem csinálnák ezt. Ráadásul mindig mondják, hogy jól van, és ügyes vagyok. Ügyesen üvöltök, vagy mire gondolnak? És mi van jól? Semmi nincs jól, amíg ezt csinálják. Van ötletetek hogyan tudom leszoktatni őket arról, hogy a gépnek segítsenek? Sokkal jobb lenne, ha a masinát fognák le helyettem.  Még annyira pici vagyok, hogy nem tudok ellenállni, és sajnos már nem vagyok annyira pici, hogy elbújjak. Pedig a jó ötletnek tűnik, hiszen ennivalót bárhol találok, más meg nem is fontos. Azt is mondják, hogy értem csinálják, de ezt aztán végképp nem értem. Ti értitek? Tegnap este még a popsimba is benyomtak valamit, borzalmasan rossz volt, és ennek nagyon is hangot adtam, de nem hatotta meg őket. Azt mondták lázam van, és azt csillapítják. Minek csillapítják, az enyém, és én majd szólok, ha nem kell.  Hiába gondolkodom, fogalmam sincs mit tehettem, de ennél nem tudok jobb lenni, mert ha semmit nem csinálok, hogyan fedezem fel a világot?

Nem érek rá

Képzeljétek mire jöttem rá, a peluscsere  egy nagy időrablás. Anya lefog és ott tart, miközben az idő csak telik. Miért hiszi, hogy én ráérek ilyenekre, amikor annyi fontos dolgom van. Tudom, hogy ő egész nap semmit nem csinál, csak engem les és rajtam nevet, de engem nem kellene feltartania. Egyébként szerintem próbálja megtanulni tőlem, mit és hogyan kell csinálni, ezért figyel engem. Meg is szokott dicsérni, amikor a popsimat előre-hátra hintáztatom négykézláb, hogy milyen ügyes vagyok. Neki szerintem nem menne, mert egyszer régebben lefeküdt mellém, és próbálta utánozni a mozgásomat, ahogy kúszok, de hamar elfáradt. Ráférne pedig egy kis edzés. Ő még kúszni sem tud, én meg már majdnem mászok, de ehhez az kell, hogy naponta többször gyakoroljak. Sőt a lábam is simán a számba veszem, anya pedig ebben sem remekel.

Kitartás nélkül nem megy, anya pedig lusta.  Azt nem értem, hogy akkor viszont hogyan tud két lábon mozogni, mert az viszont nem tűnik könnyűnek. Azt azonban látom, hogy nagyon fölnéz rám mennyi kitartás van bennem. Nemcsak a mászás miatt, hanem azért, mert, ha meglátok valamit - amiről már sejtem, hogy nem az enyém -, mindig megpróbálom megkaparintani, hátha mégis. De aztán mégse, hiába startolok rá nagy lelkesen. De ki tudja, egyszer talán mégis, ne aggódj anya, én sose adom fel, ezt is tanuld meg!

Most már egyébként nemcsak ő nevet rajtam, hanem én is rajta, vagy rajtuk, mert apa és nagyiék is be szoktak szállni a bolondozásba. Gondoljatok csak bele, egyszerre négyen csapkodják a kezüket és mondanak valamit, és folyton ismételgetik. Igazából lehet hogy sírnom kéne, hova kerültem, de ilyenkor ők is cukik, szóval inkább nevetek. Valamikor az én kezemmel is csinálják, az is vicces. Visszatérve a peluscserére, úgy látom itt is nyerni fogok, mert anya - mivel nem edz- nem tud rendesen lefogni, így sikerül elforgolódnom. A végén mondjuk még csak sikerül neki, de idővel ez változni fog. Előbb utóbb csak belátja, hogy ennek semmi értelme, mert ki téríti meg nekem a 3 perc időveszteséget. Így sose érek a világfelfedezés végére.

 

Vigyázz, a Bobo harap!

Anya újabban ezzel a mondattal fogadja a vendégeket, akik csak jót mosolyognak rajta. Egy ideig.... Ilyenkor tudom rajtam a sor, ha anya mond valamit, akkor az úgy is van (kivéve, ha nekem mondja). Először persze előadom a cuki Bobot, nem nehéz, hiszen én tényleg cuki vagyok. Aztán viszont, amikor megfognak, mert azt hiszik, hogy könnyű vagyok és amúgy is engem fogni öröm, akkor már kezdem a kiképzést. Úgy látom mindenkire ráfér egy kis kozmetikai kezelés, és mivel én nem csak cuki, hanem jó fej is vagyok, ingyen megszámítom ezt. Arra is rájöttem már, hogy egy szemmel ugyanúgy látni, mint kettővel, így azt sem értem miért olyan nagy gond, ha az egyiket véletlenül kinyomom. Gondolom azért van kettő, hogy egy mindig maradjon. Szóval ezzel kezdjük a barátkozást. Úgy tűnik nekik kevésbé tetszik ez, mint nekem, mert hamar leraknak, pedig lenne még mit igazítanom rajtuk. Sebaj, a földön is van élet, vagy étel. Legalábbis olyan, ami annak tűnik. Ilyen például a papucs és a lábfej. Az utóbbi viccesebb, mert szépen odakúszom és egyszer csak hamm. Mondjuk ilyenkor nagyon csúnyán viselkednek, mert hangosan elkezdenek kiabálni, pedig én csak egy picit megharaptam. Apa például úgy kiabált, hogy én attól úgy megijedtem, hogy elkezdtem sírni, amire anya elkezdett nevetni. Nem értem, miért reagálnak ennyire furcsán a felnőttek. Harapni egyébként bármit lehet. Anya mikor a hátára tesz, akkor ott is jól tudok harapni. Ilyenkor anya is nagyon csúnyán viselkedik, mert egyből levesz magáról. Anyát egyébként bárhol meg lehet harapni. Az a trükk, hogy azt hiszi, puszit adok, még mondja is, hogy adjak anyának puszit. Látom, hogy fél tőlem, mert sose tudja mi vár rá, és ez muris hogy 9 hónaposan nemcsak, hogy én vagyok a főnök, hanem félnek is tőlem.Van, hogy igazából puszit akarok adni, mert szeretem anyát, és látom, hogy nagyon szereti az én nyáltócsás puszimat, de végül mégis harapok, mert csak. Azért növesztettem a fogaimat, vagy nem? De csak a felnőttek ilyen nyafkák, mert például, amikor az almát harapom, vagy a csörgőmet, egyik sem sikítozik. Nem véletlen, hogy jobban szeretek a játékaimmal szórakozni, mint a felnőttekkel, mert nekik semmi humorérzékük. Ez onnan is látszik, hogy engem hogyan próbálnak szórakoztatni. Mondanak mindenféle szavakat, azt hiszem neveket, és azt lesik melyiken nevetek jobban, vagyis kit nevetek ki. Szerintetek ez vicces? Csak mert anyáék ezen nagyon jókat nevetnek, így már hetek óta ez az esti műsor. Amikor megunom, és elkezdek reklamálni, akkor meg még jobban nevetnek. Most komolyan, én vagyok ilyen pici, hogy nem értem a viccet, vagy ők nem tudják, hogy mi az ami humoros. Lécci-lécci áruljátok el, mert ha nekik van igazuk, akkor elfogadom, de szomorú leszek, hogy csak én vagyok normális. 

Szombati mókázás

Juhhhé, szombat van, végre pihenhetünk. Apa ilyesmi gondolatokkal ébredt. Már a gondolat maga is furcsa. Pihenni???? Majd én eldöntöm, ki és mikor pihenhet. Anya például akkor pihenhet, amikor nagy nehezen a kezében alszom el. Mondjuk azt mondja, hogy ő ilyenkor nem tud semmit sem csinálni, mert engem tart, de ugye a pihenésnek épp ez a lényege szerintem. Tegnap például séta közben pihenhetett. A bobokocsiról mindenki ismeri a véleményem, de tegnap még kevésbé voltam hajlandó benne utazni, és anya félve attól, hogy valaki ráuszítja a gyermekvédelmiseket az ordító baba, vagyis Bobo miatt, inkább kivett. Anya karjában nagyon jól tudtam aludni, főleg hogy a bobokocsival inkább leparkolt- akkor már tudtam, hogy jó belátásra tért-, és onnantól a karjában fekve aludtam. Ezt máskor is így fogom csinálni, mivel a sétálással még jobban ringatott. Anya hiába mondja, hogy fáj a karja, iszonyat ciki egy gyenge anyával közlekedni, így én gondoskodom majd arról, hogy nekem legyen a legerősebb anyukám. De visszatérve apára és a szombatra. A bobokocsizást ma is eljátszottam, azzal a különbséggel, hogy anya apa mellett mindig elromlik, és nem vett ki. Ne féljetek, én ordítottam, hátha valaki szól a gyámügynek, de úgy tűnik nem számíthatok senkire. Mondjuk lehet ott rontottam el, hogy amikor a szomszéd nénivel találkoztunk, és beszélt hozzám, akkor elhallgattam arra a pár percre, és lestem, hátha mond valami érdekeset. Utána hiába folytattam a műsort, akkor már anya is azt mondta, hogy ez hiszti, pedig de. A bobokocsis nemalvás után persze álmos voltam, de ezt titkolnom kellett, így csak pár órával később aludtam el. Ezúttal a kertben, de ismét anya kezében. Éljenek az erős anyák.  Utána viszont apát szórakoztattam. Ő elkezdett valamit csinálni a lakásban, valami újabb merényletet, ami korlátozza a mozgásszabadságom, de igyekeztem megakadályozni, hogy a munka végére érjen. Mindig odamentem hozzá, a pancsis helységbe próbáltam bejutni, de ő mindig megfogott és visszavitt a helyemre. Hiába pihent volna, már nem adtam rá engedélyt, így csak jó lassan haladt a zárkámmal. Egy idő után megunta és azt hitte, ő az úr a háznál, betett a járókába. Ott viszont anya nem tudta elviselni, hogy reklamálok, vagyis ismét ott voltam, ahol én akartam. Figyelitek, már megint győztem.

Kicsi a lakás...

Miközben anya azt lesi, hogy a négykézlábas popsi riszából mikor kezdek el mászni, én sokkal izgalmasabb dolgot fedeztem fel. Egy ideje feltűnt, hogy a lakás nem csak nappaliból áll, hanem mellette van a hideg köves valami, ahol biztosan találok magamnak egy kis morzsát. Mondjuk ennek anya nem örül annyira, pedig értékelhetné, hogy már egyedül is tudok enni. Egy ideje rendszeresen vadászom ott az elejtett falatokat, és olykor-olykor- az asztal alatt találok valami nekem való hamit.

Viszont anya nem csak arra szokott közlekedni, így ideje volt abbahagynom a küszöbön megállok, jó fiú vagyok játékot, és elindulni a másik irányba is. Anya nem túl lelkes ettől, pedig semmi pénzt nem kérek a kúszós takarításért. Van a pancsis helyiség, oda csak akkor megyek, ha anya is ott van, mert egyedül nem jó ott lenni. Ahol viszont a bejárati ajtó van ott mindig találok valamit. Például anya ott gyűjti a pelusaimat. Azt végképp nem értem, miért nem engedi, hogy játsszak velük. A pelus, úgy tudtam, hogy az enyém, de lehet, hogy csak arra kellek, hogy nehezen telepakoljam, aztán meg elkobozzák. Azt hiszik olyan könnyű munka megtölteni, és mire élvezhetném, hogy jó puha és meleg, egyből elveszik. Ráadásul később sem játszhatok vele. Újabban igyekszem szagosítani is, de anya egyre csak köszöngeti, és hálás minden csomagért. Rám nem lehet panasz, ha kell, napi 4-5 csomagot simán gyártok. De visszatérve kalandozásaimhoz, egyszer már anyáék szobájába is eljutottam, de ott aztán tényleg nem csinálhattam semmit. Ezekkel nem is lenne gond, de már a nagyszobában sem engednek mindent. Például szupi búvóhelyeket találtam, de anya szerint az mind tilos. Persze, hogy tilos, ha minden jó dolgot ott tárolnak. A zsinórok és társai még mindig a szigorúan tilos kategória, de nem adom fel. Anya hiába mondja, hogy nem szabad, én azt a szót, hogy nem, nem értem. Ti értitek? Előbb utóbb úgyis igen lesz, azt már értem legalább.

Anya két hobbija

Sziasztok, gondolhatjátok, hogy nem rólam van szó a címben. Biztosan már Ti is kívülről fújjátok mit csinál anya folyton. Egyrészt fényképez, másrészt úszni visz. Nem tudom melyiket utálom jobban. Mondjuk a vízben mostanában már pancsolok, már csak arról kéne anyát leszoktatni, hogy víz alá nyomjon. Ne féltsetek, már gyúrok, így remélem nyáron én nyomom anyát a víz alá. A szemen fröcskölés már profin megy.

A másik hobbi a fényképezés, éjjel-nappal fotóz. Na jó, éjjel nem, legalábbis nem tudok róla.

Na most a kettőt összekötötte. Biztosan valami nagy ember, hogy elintézte, hogy a vízben is fényképezzenek. Kezd veszélyessé válni.

Szóval mostanában a víz alatt is fényképeztetett. Remélem ezt nem vezeti be, mert nem elég, hogy lenyom a víz alá,  de még a szemembe is vakuzik. Nem tudom mi jöhet még ezután. Lehet még pelust is merülés közben fog cserélni, mert miért is ne. Esetleg a szopit is akkor intézzük. Valaki szóljon már anyának, hogy emberpalánta és nem halpalánta vagyok, mielőtt még egy akváriumra cseréli a kiságyam.

Szökés

Szörnyűség történt velem tegnap. Nagyiéknál voltunk és egyszer csak anya eltűnt. Egyszerűen csak lelépett. Persze én ordítottam, és hogy biztosan meghallja, kúsztam utána. Illetve csak kúsztam volna, mert nagyiék folyton visszatettek oda, ahonnan indultam. Azt hitték, viccből indultam anya után? Ha nem raktak volna mindig odébb, akkor biztosan utolértem volna anyát, és ő meghallva a sírásom, felvett volna. Mással is próbálkoztak, hogy eltereljék a figyelmem, de én nem hagytam magam. Ki hallott már olyant, hogy énekelnek, csörgőznek, ringatnak akkor, amikor nekem anya után kell szaladnom. Kihasználták, hogy ők nagyok én meg még pici vagyok. Még most is sírok, ha eszembe jut, hogy ez milyen szörnyű volt. Anya nincs többé, anya elment.

De aztán egyszer csak újra ott volt. Azt mondta, csak fél órára ment el, én nem tudom mi az a fél óra, de szerintem az a leghosszabb idő, ami létezik. Vigasztalásul gyorsan cicire tett, én meg jól megtöltöttem a pocakom- ki tudja, lehet máskor is megszökne. Aztán elaludtam. Olyan jó volt anyán aludni, csak azt nem értem, miért tűnt el, hova tűnt el, miért nem vitt magával?

Ez nem volt neki elég, még voltak szökési kísérletei délután. Állítólag csak a szomszéd szobába ment, de nem tudom mi az, hogy szomszéd szoba. Biztosan a világvége, és azért nem látszott anya. Ekkor már apa is velem volt, de ő is csak visszapakolt, hiába indultam anya után. Ez nagyon bánt engem. Már apára sem számíthatok. Aztán anya úgy akart megszökni, hogy apa hátára rakott, de én ott is jól tudok ordítani, csak sajnos ez apát egy csöppet sem érdekelte. Anyát mondjuk láttam apa hátáról. Biztosan azt akarta, hogy elaludjak, aztán gondolom lelépett volna. Szóval ordítottam inkább, mert abban a zajban én sem tudok elaludni.

A végén viszont győztem, anya úgy döntött többet nem szökik meg. Biztos rájött, hogy én annyira cuki vagyok, hogy nem tud nélkülem lenni. Nem is tudna megszökni, mert nagyiék mondták, hogy nem vállalják, hogy pakoljanak engem. Tudjátok mi ebből a tanulság? Lehet, hogy sokat kell küzdenem, de a végén úgyis mindig én győzök, ahogy a mesében is a legkisebb és leggyengébb nyeri a főnyereményt. Nekem anya a főnyeremény, és ez mindig is így lesz, mert mi ketten egyek vagyunk és leszünk, amíg világ a világ, amíg csak akarom.

Úgyis én nyerek, vagy mégsem?

A napokban sokat sírdogáltam, mert valamiért anya kitalálta, hogy nappal is az ágyamban aludjak. Ki hallott már ilyent, amikor sokkal jobb anya hátán aludni, mert akkor biztosan velem marad. Kölcsönösen fárasztjuk egymást, bár inkább én őt, mert ha kieresztem a hangomat, azt anya legyen a talpán, aki bírja hallgatni. Szóval ő betesz az ágyba, én ordítok, aztán kivesz, aztán mikor újra betesz, akkor megint ordítok, és ezzel egész jól eljátszunk. A végeredmény általában döntetlen, mert elalszom, de nem az ágyamban, hanem a földön, játszás közben. Vagyis anyán elromlott az a gomb, hogy a hátára tesz föl. Ez biztos amiatt van, mert hamarosan tavaszolni megyünk a hegyekbe, és ott inkább tolnának bobokocsiban, mint cipelnének. Na ezt sem gondolhatják komolyan, mert a bobokocsit sem szeretem.  Bár mostanában néha felültet, és úgy egész elviselhető, de csak néha, mert nem tudok még ülni. Ha nem tudok ülni, akkor hogy ültet fel, vagy akkor már hirtelen mégis tudok? Ez megint valami felnőtt humbug?  Minden esetre én csak és kizárólag anya hátán szeretek utazni. Na jó, múltkor apa is magára tett, ott is jó, de valamiért ő többet nem akar vinni, vagyis mégis anya az én emberem. Legalábbis remélem, hogy megjavul rajta a hátamra teszlek gomb, mert fárasztó ám folyton sírni. 

A másik szórakozása, hogy minden érdekes dolgot elrejt. Vagy úgy varázsol velük, hogy mire pont megkaparintanám elmásznak. Nem értem miért olyan nagy gond, ha megkóstolom a zsinórt, vagy kicsit játszok a számítógéppel. Pont a zsinór az, amire rászerelhetett valamit, mert mindig elszökik előlem. Az is lehet, hogy anya rakja odébb, de ezt a földről nehéz megállapítanom. Tudom, hogy ez az ő játéka, de azért kicsit odaengedhetne, én se szoktam elvenni tőle a csörgőimet. Amúgy is szeretnék már valami nagyfiússal játszani. A fényképezőt is csak addig nézhetem, amíg kattint, pedig én is szívesen csinálnék vele képet. Jó sok vakuval. Ahelyett, hogy örülne, hogy mindent megvizsgálok, dedós dolgokkal vesz körül, pedig már hamarosan 9 hónapos leszek. Minden esetre már nagy erőkkel dolgozok azon, hogy kicsit följebb kerüljek, mert a földön kúszva nem sok esélyem van, és úgy látom az izgalmas dolgok 20 cm fölött találhatóak.

Potty

Anya gondolta, kezdenek unalmassá válni napjaink, így beszervezett egy kis kalandot. Szóval az úgy volt, hogy én folyamatosan ellenőrizgetem anyát éjszaka. Ennek az lett  a vége, hogy a sok mászkálástól apa nem tudott aludni, így kiköltözött a nappaliba. Aztán anya is elfáradt, így inkább maga mellé vett. Tudtam én, hogy előbb-utóbb apa helyére kerülök, hiszen ez nekem nagyon jó, sokkal könnyebb ellenőriznem, hogy megvan-e még anya. Reggel viszont nem voltam túl ügyes, mert elaludtam, és így anya megszökött  mellölem, és körbepakolt párnákkal. Gondolta, ő addig szépen hajat mos. Ezt nem gondolhatta komolyan. Én szépen felébredtem, és párna ide, párna oda, mindenhonnan van kijárat. Na, ez azért nem volt olyan jó ötlet. Ezt onnan tudom, hogy még apa is meghallotta, hogy potty, aztán persze kiabáltam úgy, ahogy még sose. Apa jött oda és próbált vigasztalni, aztán anya is, de ezt azért nem lehet olyan könnyen megbocsájtani, így kivételesen kézben is folytattam az ordítást. Igazam volt, nem? Ki szeret zuhanyozás helyett zuhanásra ébredni? Mikor apa mondta anyának, hogy a földön voltam, akkor anya tovább tetézte a dolgokat és közölte, most azonnal kórház. Még azt is mondta, hogy örül, hogy sírok. Milyen anya az ilyen, aki örül, hogy sír a pici Boboja. Ő hagyott az ágyon, és engem visz kórházba. Ott a fejemre világítottak, pedig utálom az erős fényeket. Aztán mondták, hogy anya vagy otthon figyel engem, vagy maradhatunk is. Lehet, hogy én estem a fejemre, de hogy anya fejével történt valami az tuti. Az övét nem világították át, pedig nem ártott volna. Azt mondta ugyanis, hogy inkább maradjunk.  Innentől fogva nem is volt olyan rossz - legalábbis nekem. Kaptam egy sokkal nagyobb ágyat, mint ami otthon van, és egész nap volt társaságom. Anya nem ment a konyhába sem, végig velem volt. Én jól elvoltam a csörgőimmel, és hogy végre sok hely volt az ágyikóban. Na és a legjobb, hogy lány szobába kerültem. Apa ezért nagyon sajnált, mert szerinte minden lány nyafka. Én nem tudom miért mondja ezt, mert a szobában volt Fanni, Kriszti és Bogi, de Nyafkára nem emlékszem. Egész nap nem is aludtam túl sokat a sok élmény miatt. Az esti fürdést nagyon vártam, de azt várhattam, mert hirtelen anya a Csillagbarit mesélte, anélkül, hogy pancsiztam volna. De az egész napi játszásban úgy elfáradtam, hogy aludtam pancsi nélkül is. Anya nem tudom mit csinált, mert egy kis széken volt mellettem. Nem értem, ő miért nem aludt, de nekem jó volt, hogy éreztem, hogy ott van. Mondjuk éjfélkor még zöldruhások villanyt kapcsoltak, de nem bántam, mert már úgyis éhes voltam. Aztán anya megunta az ücsörgést és lefeküdt, de többet mozgott, mint én. Ránézésre nem tűnt valami kényelmesnek a fekhelye. Kellett neki azt választani, hogy ott figyel. Figyelhetett is, ha már aludni nem tudott. Reggel aztán hazazavartak minket. Nem tudom mikor megyünk oda legközelebb. Nekem tetszett az ágyikó, majd szólok anyának, máskor is menjünk. Anya viszont úgy tűnt, annyira nem akar visszamenni. Sosem jó az neki, ami nekem. Remélem akkor legalább vesz egy olyan nagy fehér ágyat.

Én, a könyvmoly

Korábban már írtam az esti meséről. Van egy kedvenc könyvem a Csillagbari. Anya vagy apa minden este róluk olvas. Nagyon jó kis mese. Mindig alig várom, hogy olvassák nekem. Újabban viszont nemcsak az olvasást várom. Mivel ez a kedvenc könyvem, amíg olvassák, elveszem (úgyis tudják már fejből), és közben kóstolgatom. Ma viszont ügyetlen voltam, és lebuktam. Anya észrevette, hogy valamit rágcsálok. A mesének végeszakadt, és belevilágított a számba. Persze észrevette a darabkát, amit leharaptam. Aztán meg jött az inkvizíció. Benyúlt a számba, de én gyorsan lenyeltem. Csak nem gondolja, hogy azért haraptam le, hogy aztán ő elvegye. De anya nem nyugodott. Már kicsit elaludtam, amikor újra benyúlt a számba, hogy biztosan nincs-e benne. Nem értem miért sajnálja tőlem, annyi más könyv van még, miért pont ez kell neki. Még a doktornéninek is meg akarja mutatni. Én nem akarom, hogy megmutassa, mert biztosan meg fog szúrni. Ahelyett, hogy örülnének, hogy falom a könyveket...

Bántás

Ezt most azért írom, mert anyát sokan bántják mostanában miattam. Én nem akarom, hogy anyát bántsák. Azt mondják, hogy elkényeztet és elront. Egyrészt engem nem lehet elrontani, mert már rég elromlottam, másrészt meg igen is kényeztessen el. Nem értem miért akarják, hogy hagyjon engem sírni és ne vegyen fel. Anya persze azzal védekezik, hogy szeparációs szorulásom van, vagy lehet inkább szorongás. Nekem mindegy hogy hívja, de igen, nekem olyanom van, és anyának is szerencsére. Ez a mi közös valamink, és úgy kezeljük, hogy együtt vagyunk, mert akkor nem szorongunk. Mi ezzel a gond? Én nem azért születtem, hogy egyedül legyek, és anya is már megunta, hogy egyedül van meg apával, és emiatt kellettem én neki. Én biztosan meghallgatom, amikor énekel, mert én nem tudok hova menekülni. Én nevetek a viccein, ami mások szerint egyáltalán nem muris, és én szívesen fogadom a sok puszit tőle, és néha adok is, igazi nyálasat. Szóval tessék végre hagyni minket, hadd szorongjunk kedvünkre, mert nekünk ez így csodás.

Anya és én

Jaaaaj neeeeeeee. Kezd gyanússá válni nekem ez az egész. 9 hónapot voltam anya pocakjában, és majdnem annyit már idekint is, hiszen nemsokára 8 hónapos leszek. Értem én, és elfogadtam, hogy anya pocakjában már nem volt elég hely, ezért kerültem kívülre. De nagyon úgy tűnik, hogy nemcsak, hogy kívülre, de anyától is elkerültem. Eddig is voltak már arra utaló jelek, hogy anya néha kikerül a látószögemből, de most már egyre biztosabb vagyok abban, hogy anya és én az nem egy, hanem kettő. Hogy tehették ezt? Én anya akarok lenni, vagyis anyával egy akarok lenni, hogy anya mindig ott legyen, ahol én. Nem akarok én lenni, és nem akarok egyedül sem lenni, és mással sem akarok lenni, nekem csak anya kell. Anya persze nem érti, hogy az eddig aranyos, alig kesergő manócskájából miért lett hirtelen bőgőmasina. Ha ő vele csinálnák ezt, biztosan ő is folyton reklamálna. De persze lehet ez ellen is tenni, hiszen csak be kell programozni magam a megfelelő hangerőre, és anya máris ott van. Mondjuk, van, hogy ott van velem egy szobában, de mégsem vagyok a kezében, pedig nekem csak az a jó, így ilyenkor is ordítok, amíg magához nem vesz. Eddig tulajdonképpen mindegy volt kinél voltam, most már ebben is óvatosnak kell lennem, mert miközben más tart a kezében, anya képes eltűnni. Ezért van, hogy egyre inkább csak anya hátán vagyok hajlandó aludni is, mert azt már felmértem, hogy úgy azért nehezen tud elszökni. Meg nem is értem, miért akar elmenni, miért nem jó neki folyton velem. Lehet, hogy rosszat csináltam és nem szeret már annyira, mint régen?  De hát, én cuki vagyok és sose rosszalkodom, szóval az biztosan kizárt. Mindenesetre éjjel is folyton ellenőriznem kell anyát, hogy megvan-e még, így olyan 1,5 óránként létszámellenőrzést tartok. Eddig mindig megvolt, de sose lehet tudni.

Kiszolgált kiszolgáltatott

Sokat törtem mostanában pici, de okos buksim, milyen is az életem.  Egyébként a buksim annyira nem is pici, sokkal nagyobb a testemhez képest, mint anya vagy apa feje, vagyis gyanítom, hogy én máris sokkal okosabb vagyok náluk. Biztosan megijednek majd, ha megnövök, mert akkor sokkal nagyobb lesz a fejem, mint az övék, de akkor biztos a szám is nagyobb lesz, így nagyobb falatokat tudok enni. Alig várom.

Szóval beszéljünk először a mozgásról. Ugyan már kúszom, de sokszor fölkapnak, és visznek ahova gondolják. Engem senki nem kérdez meg, hogy szeretnék-e menni. Mondjuk nem reklamálok, mert kézben vagyok, és az már eleve nem lehet rossz.  De azért mégis, egyszerűen csak megfognak és cipelnek. Hiába nézem mondjuk apát, anya tuti máshova visz, mondjuk pelust cserélni. És akkor rá is térhetünk a másik témára. A kedvencemre, de szerintem ezzel egyedül vagyok. Anya ilyenkor ugyanis mindig azt mondja - mi az, pici, puha, meleg és büdös. Fúúúúj, aztán kiderül, hogy  a válasz Bobo. Szóval én az lennék, ami tényleg pici, puha, meleg és büdös????  Szerintem tudjátok, hogy ez miért a pelusozásnál jutott eszembe. De nekem miért a kedvencem pelusozás? Egyrészt, mert olyankor anya mindig dudál a pocakomon, és az nagyon muris. Másrészt meg akkor legalább fél percig nincs rajtam pelus, és a pelust utálom, de az a fél perc nélküle csodás érzés a pici popómnak. Viszont ezt a rövid időt könnyen lehet növelni. Nem kell más, mint állandóan bekakálni. A pisi sajnos nem elég, nem büdös annyira, hogy egyből levegyék rólam a gatyót. No de a kaka, az igazán hatásos fegyver. Ma már például 5-ször kakáltam, de még csak 17 óra van, szóval hol van még a nap vége.

Beszélhetnék még a beszédről, de hát még nem beszélek. Vagyis igen, csak senki nem művelt annyira körülöttem, hogy megértsék. Szóval olyan, mintha nem beszélnék, így igazán semmi, de semmi beleszólásom nincs a dolgaimba. Na jó, a hangerő azért mindig segít, csak nem biztos, hogy azon, amin kellene. Azt is látom, hogy a mosolyommal és kacagásommal mindenkit leveszek a lábáról, de hát nem is csoda, hiszen tudjátok, én vagyok a cuki Bobo. Ezt ragozni is lehet, cuki Bobo, cukibb Bobo, legcukibb Bobo. Ez mind én vagyok. Szóval tulajdonképpen egyszerre vagyok kiszolgált és kiszolgáltatott. De azért nem olyan rossz ez.

Igazolvány

Nemrég meséltem, hogy el kellett mennünk időpontot kérni igazolvány készítéséhez, mert ugye adókártyám már van, de a személyi nem olyan fontos, így azt csak most kapok. Szóval el is  mentünk anyával. Bár nem volt jó napom, de  tudtam, hogy  ott jól kell viselkedni. Sok szigorú néni és bácsi volt, így igyekeztem észrevétlen maradni. Hamar sorra kerültünk, mivel mi már egyszer sorba álltunk korábban, hogy most ne kelljen. Ezt egyébként nem értem, hogy mit nyertünk vele, mert így kétszer mentünk, de biztosan oka van ennek, csak én még pici vagyok és nem tudhatok mindent. Szóval mikor sorra kerültünk, akkor gyorsan lefényképeztek minket. Először anyát, mert új útlevél kellett neki is. Azt mondták, mosolyogjon. Hát mosolygott. Aztán engem fényképeztek le, nekem is mondták, de én azért megnézem kire mosolygok. Azt is mondhatnám, hogy előrelátó voltam. Átkerültünk egy másik nénihez, aki mondta, hogy anya képe nem jó, mert mosolyog. Komolyan, nem értem a felnőtteket. A két néni egymás mellett ül, és az egyik azt mondja, hogy mosolyogj, a másik meg, hogy ne. De észrevettem, hogy mindig az utolsó nyer, így anyának is szigorú képet kellett vágnia. Pont olyant, mint a többi néni és bácsi. Biztos ők is azért vágtak ilyen arcot, mert gyakoroltak. Anya ügyes, neki gyakorlás nélkül is ment. A legügyesebb viszont én vagyok, mert én már egyből nem mosolyogtam.

Masina

Anya mostanában megint nagyon elfoglalt. Nagy szerencséje van velem, mert hagyom, hogy a saját fontos dolgaival foglalkozzon. Valójában nekem is jobb egyedül csörgőzni, mert anya biztosan nem jó ütemben rázná. Sőt, ha nem figyel oda, akkor titokban megkóstolhatom a papucsot. Különleges zamata van, és nem értem, hogy anya miért veszi el tőlem, amint észreveszi. De ilyenkor is cuki vagyok, mert megyek tovább, mással játszani, nem reklamálok.

Na és, hogy mivel elfoglalt anya? Vett egy új kattogtató masinát. Most azt nézegeti, nyomkodja- szóval próbabobo lettem. Ezt viszont nem szeretem annyira. Van a gépen alvó arc funkció is.
Na eszerint kiderült, hogy én nem alszom elég jól, mert nem sikerül anyának jó képet csinálni vele. No meg sok minden más is van, de azt még se én, se ő nem tudja egyelőre. Ezt tanulja, amikor hagyom, és elég sokat hagyom. Miért ne hagynám, ha nyűgösködöm a hátára vesz, és ugye annál jobb helyen nem is aludhatnék. Mondjuk van, hogy nem alszom, csak nézelődök, de jó anya hátán a magaslati levegő, és mivel anya sokszor mászkál, így folyton látok valami izgalmas dolgot.

Párna

Na vajon miről szólhat a mai mesélni valóm? Hát az alvásról. Aludni nagyon szeretek, bár alvás közben nem haladok a dolgaimmal. Mégis muszáj, mert nagyon fárasztó egész nap mozgatni kezem-lábam, így pihennem is kell. Tudtátok például, hogy úgy lehet a legjobban csörgőzni, ha mindkét kezem és lábam rázom hozzá? Ez viszont tényleg nagyon kimerítő, a gurulásról, kúszásról és a játékaim szétpakolásáról már nem is beszélve. Szóval időnként energiát gyűjtök némi szunyókálással. Észrevettem, hogy anyának nincs türelme engem altatni, mert ha a kiságyba tesz, azt nyilván nem hagyom szó nélkül. A kisággyal mi a bajom? Az, hogy kicsi. Éjjel bele kényszerülök, de nem tudok semerre se menni, mindig koppanok. Szóval anya más alternatívát választ alváshoz.

 Vagy sétálni megyünk, de persze attól még előfordulhat, hogy reklamálok, így akkor jön a másik lehetősége, hogy a hátára tesz hátizsákban. Ezt a megoldást otthon is alkalmazza, csak akkor nagyon kell figyelnem, nehogy véletlenül leüljön miután elaludtam, hiszen nekem kell pihenni, nem neki. Van viszont még egy ennél is sokkal jobb alvóhelyem. Apa biztos irigy rá, mert mindig rászól anyára, hogy miért nem az ágyamban alszom. Ez is vicces, hogy én nem alszom az ágyamban, mégis anyát tolja le. Ez majd később nekem is jól jön, a lényeg, hogy anya a hibás. Nem is csoda, hogy irigy apa, mert anya cicijénél nincs is jobb hely a világon. És közben legalább biztosan nem csinál anya semmit, maximum zsibbad egy idő után. Mi több, ha alvás közben megéhezek, szólnom sem kell, mert ott a hami, olyan mintha még anya pocijában lennék, mert valljuk be azért ott volt a legjobb. Azt hiszem a többi alternatívát is erre váltom le, mert ez csudajó.

Játékok

Mint tudjátok, már 7 hónapos is elmúltam, és az élet egyre érdekesebb. A kommandózást nagyon szeretem, bár apa szerint meglőtt harcos vagyok, mert csak az egyik lábamat mozgatom. Miért mozgatnám mindkettőt, ha így is odaérek. Tartalékolnom kell az energiámat a játékra, a mozgás, csak a szükséges rossz, mert minden játékom máshol van, mint én. Nem is értem mi ebben a jó, hogy szét vannak szórva, eleve ki az aki szétszórta őket? Ráadásul most már vannak olyan játékaim, amik gurulni tudnak, úgy tűnik a játékok is ügyesednek, csak győzzem kivárni. De azt nem tudom, miért nekem kell oda gurulni hozzájuk, nekik ugyanannyi lenne. Apának is ezek a játékok tetszenek, és azt akarja, hogy én is ezekkel játsszak. Mi ebben a nagy szám? Gurulni én is tudok, biztosan tőlem lesték el. Mindenesetre apa kitartóan gurítja el a gömböt meg a négykerekűt, én meg csak azért megyek utánuk, mert ha szegény apa játszani akar, akkor nem fogom elrontani az örömét. Engem viszont sokkal jobban érdekelnek anya játékai. Rájöttem, ha kitartó vagyok, végül megkapom. Lett például egy saját flakonom. Mondjuk látom, hogy anyának lett helyette másik, de előbb-utóbb azt is megszerzem. No meg a zenélő dolgok is érdekesek. Zenélni ugyanis nem tudok, és anya hangját hallva, nem hiszem, hogy ebben fogok tündökölni. Bár én mindenben tündöklök. Például gyönyörű vagyok. Anya mindig meg is kérdezi, hogy nem mondták-e nekem, hogy a fiúknak nem szabad ilyen szépnek lenni. Bocs, azt hiszem nem szóltak erről, így nemcsak cuki, de gyönyörű is vagyok. Na és?

Indul a harc

Nem is meséltem még, hogy egy hete már kúszom is. (Nyilván, aki kúszik, az elfoglalt) Ez azért jó, mert így hamarabb eljutok az uticélomhoz. Néha azért megkérdezem, hogy minek, mert amint anya észreveszi, hogy nagy hévvel oda kommandózom mondjuk a földön lévő zöldséghez vagy a zsinórhoz, már rohan is oda, és vagy engem vagy a kinézett játékomat teszi odébb. Az egyik barátom (a pálma ) már el is költözött nagyiékhoz, mert anya szerint jobb helye lesz

ott neki. Szerintem meg nagyon jóban lettünk volna, például első rántásra odaadta nekem az egyik levelét. Ha nem akarta volna, biztosan nem adja nekem. Egyébként anyáék telerakták a földet színes szőnyeggel, csak a legérdekesebb dolgok persze a szőnyegen kívül vannak, és akkor csodálkoznak, hogy én is inkább odamegyek. A fekete zsinór nagyon érdekel, de azt féltik a legjobban. Ma már pont odaértem,  anya szépen rám mosolygott és a zsinórt felemelte, mert szerinte a laptop madzagja nem játék. Szerintem meg el tudom dönteni, hogy mi játék. Játék az, amivel játszani lehet. Na egy ilyen kígyószerűség nagyon jó mókázásra ad lehetőséget. Aztán anya csodálkozott, hogy csúnyán néztem rá. Addig örüljön, amíg csak nézek, mert a hangom is ki tudom ereszteni, csak kihasználja, hogy megint köhögök, így tartalékolnom kell a hangszálaimat az igazán komoly problémákra. Jobb lesz felkészülnöm, mert azt hiszem a harc megkezdődött.

Dolgozó

Ma nagyon kalandos napom volt. Kiderült apa titka, mégpedig, hogy hova megy minden reggel. Anya is jött velünk, szerintem ő is nagyon kíváncsi volt. Engem annyira érdekelt, hogy útközben nem is tudtam aludni, bármennyire álmos voltam. Aztán véletlenül, amikor egy percig nem koncentráltam, elaludtam. Mire fölébredtem apa már nem volt sehol. Gondoltam jó kis kaland volt, csak én lemaradtam róla. Galád módon nem szóltak nekem. Pedig csak icipicit aludtam, épp csak annyit, hogy elég éber legyek utána. Mikor fölébredtem, egy hatalmas épületbe mentünk. Illetve én majdnem nem, mert a bobókocsim alig fért be az ajtón. Aztán nyertünk, remélem senki nem jön rá, hogy mi voltunk ott, mert nem tudom, hogy az ajtó milyen állapotba került. Gondoltam, biztosan találkozunk apával, de apa sehol sem volt. Viszont voltak ott muris nénik és bácsik, a legtöbbel már találkoztam. Azért ehhez jól meg kellett néznem őket, mert úgy hirtelen nem voltam benne biztos, hogy mindenkivel megbarátkoztam-e már. De aztán eszembe jutott a varázskocka, amit tőlük kaptam - erre már biztosan emlékszem, szóval gondoltam jófej leszek. A legviccesebb a két pasi volt, mit csináljak, ha a lányok nem tudnak olyan murisan kinézni. Anya szerint ez a jó, mert a muris kinézetű nénik nem tetszenének senkinek, csak nekem. Szerinte a néniknek szépnek kell lenni, nem murisnak, csak az nekem uncsi, de persze azt is mondja, hogy apa idétlen ízlését örököltem, emiatt tetszenek a furcsa emberek. Nem egészen értem ezt, mert, ha apának idétlen az ízlése, akkor vajon mit akar anyától. Lehet, hogy nem is tetszik neki? Nekem tetszik anya, mert olyan jól lehet harapni, és a két üveg is mókás az orrán. Egyébként a pasikon is a két üveg tetszett. Ha nagy leszek, nekem is lesz üveg a nózimon, csak szerintem még nem férne el rajta. Hiába próbálom anyáét megszerezni, hogy kipróbálhassam, nem engedi. Biztosan fél, hogy ha nekem adja, akkor apának már nem fog tetszeni, mert ugye apának is csak a muris kinézetű üveges emberek tetszenek. Nekem is, szóval nem is apa ízlésével van a gond, hanem anyáéval. Bár apa is tetszik nekem, mert vicces, hogy a fején csak foltokban van haj, vagyis anya ízlése sem rossz. De nagyon elkanyarodtam a lényegről. Szóval kiderült, hogy anya dolgozójában voltunk, és anya kollégái voltak a már korábbról megismert barátaim. Megmutatta anya, hogy hol voltam pocaklakó. Én azt hittem anya pocakjában, de biztos anya jobban tudja. Aztán még meglátogattam anya más kollégáit is - úgy tűnik csoportosulnak, de velük már sokszor találkoztam. Tőlük a játszószőnyeget kaptam. Nekik ajándékot is adtam, de inkább kidobták. Legközelebb nem adok nekik semmit, ha nem is értékelik. Nagyon lefárasztottak, így alig vártam, hogy végre újra befeküdhessek a bobókocsiba. Aztán nem emlékszem mi volt, mert kipihentem anya dolgozóját. Mikor felébredtem, végre találkoztam apával is. Ott inkább bácsik voltak, például a fényképező bácsi, aki a mikulásos képeket csinálta. De neki nem örültem, féltem megint órákig akar kattogtatni. Inkább csajoztam. Ők megengedték, hogy az asztalon forgolódjak. Aztán apa elkísért minket ebédelni és végre hazaindultunk. Persze nem hazamentünk, hanem az okmányirodába, mert anya időpontot kért, hogy csináltasson nekem útlevelet. Ez nem tudom milyen levél lehet, biztos olyan, amit útközben írnak. Ezek után már nemcsak otthonról tudok írni, hanem buszozás vagy kocsikázás közben is. Legalábbis szerintem, de nekem nem magyarázták el. Őszintén szólva, nem látom sok értelmét ennek az útlevélnek, mert itthonról jobban szeretek írni, de lehet, hogy  azért kell, mert ezentúl alig leszek itthon. Ki tudja, talán azért voltam a dolgozókban, mert munkába állok, csak mivel pici vagyok még, anyával vagy apával dolgozhatok. Már értem, miért kaptam múltkor adókártyát. Pici vagyok, de jól forog a kerék, és lassan mindenre rájövök magamtól. Szerintetek hol dolgozzak, anyánál vagy apánál? Egyáltalán mit jelent az, hogy dolgozni? Végülis apa dolgozójában megnézték, hogy miket tudok, a telefont nagyon ügyesen fölvettem és rágcsáltam, és a billentyűket is tudom püfölni. Ez igazán nem nehéz, és nem értem miért panaszkodnak annyit róla a nagyok, hogy milyen rossz és fárasztó dolgozni. A végén még kiderül, hogy csak sajnáltatni akarják magukat. Mindegy is, és úgy döntöttem, hogy apával megyek majd dolgozni, mert anyánál biztos eltévednék a nagy házikóban. Ráadásul apa dolgozója nagyon gazdag, mert a telefonon van zsinór is. Anyának is van telefonja, de arról lespórolták, és így nincs mit rágcsálni. Ha sokat dolgozok, és gazdag leszek, akkor az én telefonomon lesz a leghosszabb zsinór.