Apa a macsó

Ezt a bejegyzést titokban merem csak leírni, hogy apa meg ne lássa. Ugye Ti se szóltok neki? Azért titok, mert róla írok, és ha megtudná, akkor elrontanám a játékát. Tudjátok mi a játéka? Az, hogy játssza a macsót, hogy úgy csinál, mintha nem rajongana értem, hogy anya előtt könyörtelenül hagy engem sírni, és nem játszik velem, de amikor anya nem látja, akkor teljesen más. Ő sokkal viccesebben játszik velem, mint anya. Mindig mondja, hogy hu, amire én hangosan kacagok. Mondjuk kitalálhatna valami újat is, mert mindig várom a poént, ezért fáziskéséssel nevetek, de mikor látom, hogy ennyi telt tőle, akkor kapja a megérdemelt hahotázásom. Meg csikizni is szokott. És fürdésnél is ő játszik velem. De mindent szigorúan csak akkor, ha anya nem látja. Múltkor lebukott, mert anya kíváncsi volt, miért sikongatok hangosan, és titokban megleste apát. Persze, amikor apa ezt észrevette, akkor gyorsan úgy csinált, mintha aludna. De  valójában esze ágába sem jut aludni, amikor én ott vagyok, és nemcsak azért, mert nem hagyom, hanem mert én vagyok a cuki Bobo, akit apa is imád.

Az első karácsonyom

A mai nap kicsit más volt, mint a többi. Legalábbis anyáékon ezt éreztem. Azt mondták Karácsony van. Fogalmam sincs mit jelenthet ez, de valószínüleg azt, hogy hanyagold a gyereked, és csinálj furcsaságokat. Anyáék szerencsére nem hanyagoltak nagyon, de azért voltak érdekes dolgaik. Ilyen például, hogy egy egész fenyőfát hoztak be a lakásba. Eddig ilyent csak az ablakon kinézve láttam. Biztosan észrevették, mennyire tetszik nekem, és ezért behoztak egyet. Mondjuk a kintin madarak is vannak, így remélem hamarosan azt is hoznak be. Vagy azt várják, hogy azok maguktól szálljanak be. Ezt úgy akarják elérni, hogy teljesen feldíszítették. Mondjuk, szerintem nagyon idétlen, hogy egy fán világítás és mindenféle logó dolgok vannak. Ezt persze nem mondtam anyáéknak, bár észrevehették, hogy túlságosan nem hatott meg ez a csicsa. Napközben sokat főztek és sütöttek- ezért nem játszottak velem annyit - ráadásul én semmit sem kaptam az egészből. Este viszont odaadtak nekem egy ajándékot. Azt mondták karácsonykor ajándékot adnak egymásnak az emberek. Babakocsi játékot kaptam, bár nem tudom, hogy minek a babakocsinak játék. Szóval inkább megtartom magamnak ezt a giga méretű csörgőt. Én is csomagoltam nekik, ha már ez a szokás. Amúgy nem tudom miért vannak ennyire oda ezért az egész karácsonyért. Minek főznek, ha úgysem kapok belőle, és játékom is van bőven, így eggyel több vagy kevesebb nem nagyon hat meg.  Főleg mióta gurulok, bármelyik játékomat elérem. No meg persze azt is, ami anyáék szerint nem a játékom, de szerintem minden az enyém, ezért is hozták be nekem a fát....

Gurul a gurul a...

Eljött az én időm. Bár csak 3 hete kezdtem el a hasamról a hátamra fordulni, rájöttem, hogy ez önmagában még kevés, így már hátról is tudok hasra fordulni. Ez azért jó, mert végre bárhova eljuthatok. Ez teljesen mégsem igaz, mert a kanapét nem tudom egyedül odébb lökni, és abba sokszor ütközöm. Anyáékra meg persze nem számíthatok. Az egyetlen dolog amit megtesznek az ügy érdekében, hogy engem tesznek odébb. Erről már korábban írtam, hogy mit gondolok. Nyilván nem véletlenül gurulok el valahova, ők meg mindig visszatesznek a rajthoz. Igaz, ők még a "Ki nevet a végén" társasjátékkal nőttek fel, ahol ha valakivel ütköztek, visszakerült a rajthoz, de nem ártana, ha rájönnének, hogy bár kicsi vagyok, de nem játékbaba. Szóval mostanában ezzel telnek a napjaink, én gurulok, ők pakolnak. Egyébként jó kis móka ez, mert van egy nagy doboz telis-tele játékkal, és így azt veszek ki belőle, amit szeretnék, hiszen oda tudok gurulni. Egyelőre ebbe még nem szólnak bele a nagyok, de nem szeretném elkiabálni, mert a végén még ezt is irányítani akarják majd.

Állandó változás

Van egy örök igazság velünk, aprónéppel kapcsolatban. Ami egyik héten működik, az következő héten  elromolhat. Nálam ilyenek az éjszakák, és ilyenek a séták is.

Az éjszakák kiszámíthatatlanságának az a lényege, hogy anyáéknak eszükbe se jusson elmenni otthonról, miután lefeküdtem. Közeledik Szilveszter és a házassági évfordulójuk is, így muszáj bizonytalanságban tartani őket, vagyis egyik este fölébredni már este 9-kor, máskor aludni éjfélig vagy akár 2-ig, a lényeg, hogy ne tudják mire számíthatnak, így biztosan meggondolják otthon mernek-e hagyni engem valamilyen nagyszülővel. 

A másik ilyen móka a séta, ami vagy jó, vagy nem. Mikor megszülettem, kifejezetten szerettem babakocsiban utazni, és hamar el is aludtam. Aztán volt egy időszak, amikor anya kénytelen volt magára kötni hordozóba, mert amint babakocsiba rakott, azonnal üvöltöttem, és abba se hagytam. Amikor beköszöntött a tél, akkor a hideg kifogott rajtam, és még el se indultunk megint aludtam a jó levegőn. Most pedig újra nem alszom, mert rájöttem, hogy ha üvöltök, azt anya úgyse hajlandó hallgatni, és inkább kivesz. Ma apa is velünk jött, aki nem engedte, hogy anya kivegyen, mondván majd elhallgatok. Nem tudom ezt apa honnan vette, én jobban ismerem anyát, hiszen én laktam benne 9 hónapig és tudom, hogy nem bírja hallgatni, hogy egyszem pici babája sírjon. Mit gondoltok ki nyert? Természetesen én, mert bár most anya is szigorúbb volt, és sokáig hagyta, hogy üvöltsek, de a kitartásom meghozta gyümölcsét, vagyis anya kivett. Aztán pár perc múlva visszarakott, de ez csak arra volt jó, hogy én is pihenhettem, és újult erővel már még hangosabb ordítottam tovább egészen addig, míg ki nem vett újra. Persze apa mondta, hogy anya menjen előre, és akkor nem hallja, hogy ordítok, de úgy tűnik apa nem tudja, hogy én tudok úgy ordítani, hogy anya 2 utcával arrébb is meghallja. És, hogy ez a hol üvöltés- hol nem üvöltés mire jó? Arra, hogy anya igenis mindig vigye magával a hordozót, mert ha épp úgy van kedvem, akkor igenis rajta szeretnék sétálni. 

Rólam elfeledkeztek

Képzeljétek, tegnap anya lelépett. Elment baba-mama tornára, és engem elfelejtett vinni. Nem árulhatom el, hogy sírtam-e vagy sem, mert apának megígértem, hogy ez a mi titkunk marad, anya hadd legyen kétségek között büntiből. Mindenesetre apa azt mondta anyának, hogy nagyon sírtam, de mikor anya hazaért, ennek nyoma sem volt, mert nagyon jól játszottam a nappali közepén. Hogy miért a nappali közepén? Nyilvánvaló, hogy nekem ott a helyem. Nem is tűröm meg, hogy ne ott legyek, ahol az események történnek, vagy nem történnek, csak egyszerűen anyáék vannak. Azért anyáék, mert most apa is otthon van. Biztos ő zavarta meg anyát, és ezért nem vitt magával. Nem tudom anya észrevette-e, de szerencsére hozni se hozott helyettem senkit.  Szerintem legközelebb jobban fog figyelni, hogy ne felejtsen otthon, mert éjjel utána nem hagytam aludni. A végén odavett magához és melegítette a pocimat. Azt hiszem ez a minimum, amit ezek után elvárhatok. Sőt, nemcsak, hogy otthon hagyott, de még a bodimat is úgy adta rám, hogy odacsípte a lábamat. Legalább, amikor torkaszakadtából üvöltöttem, akkor tudta mi a bibi, illetve mitől lesz bibim. Szóval eléggé rossz napja volt anyának, és így az én napomat is teljesen megkeserítette.

Mozogjak, de minek?

Nemrég írtam arról, hogy mekkora sikert aratok azzal, ha megfordulok. Ezt a tudományomat fejlesztettem azóta, mert jobbra és balra is tudok már fordulni hasról. Jó mókának tartom, mert utána a hátamon fekve nyugodtan játszhatok, ráadásul, így, hogy mindkét irányba tudok fordulni nem ütközök bele a rácsoságyba sem...... 

Ennek a bejegyzésnek itt kellene véget érnie, de persze ebben a felnőttes világban ez sem így van. Ugyanis hiába fordulok meg, kapok érte puszit, aztán gyorsan visszafordítanak. Nem tudom mit szólnának, ha ők csinálnának valamit, aztán odamenne egy óriás, és visszatenné őket az eredeti pozíciójukba. Azt hiszik, hogy az ő szórakoztatásukért forgok???? Ennyire azért nem vagyok balek, és már nagyon unom, hogy mindig ők döntik el, hogy hason vagy háton feküdjek-e. Azért fordulok a hátamra, mert úgy jobban tudok játszani, rázni a csörgőimet, sikongatni, és nézelődni is. Majd ha kedvem lesz, akkor visszafordulok hasra, de akkor meg tuti mindig a hátamra fognak fordítani.

Aki él, fizessen

Ma meglepő levelet kaptam. Igazából a szüleim kapták, mint a törvényes képviselőim, de nekem szólt. Nem fogjátok elhinni ki küldte, hát az adóhatóság. Igaz, már pár napja elmúltam féléves, itt volt az ideje, hogy rendes állampolgárként végre kapcsolatot létesítsek velük. Na és mi volt a levélben, hát az adókártyám. Személyi igazolványom még nincsen, de az nem is olyan fontos. A lényeg, hogy félévesen adózhassak, ha kereső tevékenységet folytatnék. Tudom, hogy a mai világban nem lehet elég korán kezdeni, de én maximum kiváló minőségű trágyát tudnék eladni, mint annak előállítója. Még nem végeztem piackutatást, hogy van-e rá kereslet, de lehet, hogy a hatóság lát benne némi üzleti lehetőséget, és ezért nem szeretné megkockáztatni, hogy illegálisan, adómentesen áruljam alig használt pelusaim. Viszont azt hittem - vagy legalábbis reméltem -, hogy a személyazonosságom fontosabb, és előbb lesz személyim, de úgy tűnik, hogy lényegtelen, hogy ki, a lényeg, hogy fizessen. Azért büszke is vagyok, hogy ekkora potenciált lát bennem az állambácsi, hogy máris lehetővé teszi az adózást. Most és itt ígérem meg, hogy amint lesz jövedelmem, becsületesen fogok adózni. Ti meg légyszi szóljatok, ha tudtok valakit, akit érdekelnének a pelusaim, mert nem szeretnék csalódást okozni az adóhatóságnak.

Kanalas szopi

A napokban nagyon sok érdekes, sőt inkább szokatlan dolog történt velem. Kezdjük ott, hogy csütörtökön meglátogatott Bendegúz, aki másfél hónappal idősebb nálam. Nagyon figyeltem miket csinál, mert úgy látom az ő élete izgalmasabb. Ha például lerakják valahova, fogja magát és elmászik. Ülni is tud már,  és hát én is unom már a fekvést, így igyekeztem ellesni a fortélyokat.

Úgy tűnik, viszont nemcsak én tanultam, hanem anya is. Bendegúz ugyanis kanállal szopizott. Anya látta hogyan csinálja ezt, és másnap engem is kanállal szopiztatott. Ő ugyan azt mondta, hogy azért, mert féléves lettem, de nem tudom miből gondolja, hogy félek. Szóval pénteken, én is kipróbálhattam ezt az érdekes evést. Őszinte leszek, a rendes szopi sokkal egyszerűbb. Elég nehéz így enni, folyton kiköpöm, anya meg visszateszi kanállal. A kezemmel is segítek, de ennek anya nem örül, mert evés után át kell öltöztetni. Szopi után sose kell átöltöznöm. Viszont az íze nem volt rossz. Szerencsére ez csak az előétel, és utána kapok cicit is. Ja és hogy mit ettem? Almát, amit valamilyen fehér szakállú bácsi tett a cipőcskémbe. Mondjuk még sose láttam, hogy valaki cipőből evett, tehát a bácsi elronthatta, vagy egyszerűen nem talált tányért, ezért pakolt a cipőbe. Ezzel a bácsival a napokban többször találkoztam. Valamilyen Mikulásnak hívják, és állítólag csokit osztogat a jó gyerekeknek. Én nagyon jó voltam, mégse kaptam csokit, szóval szerintem kamu az egész. Az is lehet, hogy kaptam, csak anyáék elvették, mert azt hiszik, úgyse tudom, hogy biztosan kaptam csokit. Most üzenem anyáéknak, hogy kicsi vagyok, de nem buta.

Majdnem elfelejtettem, hogy végre kezembe akadt valami igazán nekem való nagyfiús olvasmány. Apa esti meséit már eléggé unom, de ebben az újságban nagyon szép nénik vannak.  Anya munkahelyi Mikulás buliján kaparintottam meg. Egy jófej néni adta oda. Anya miért nem ad nekem ilyent? A hóemberes mesét már kívülről tudom, és a néninek szép hosszú haja van, csak ezt valahogy nem tudom úgy meghúzni, mint anyáét.

Enyém - nem enyém

Ahogy növekszem, egyre több dolgot fedezek fel, érek el, és kaparintok meg. Nagyon sok játékom van, zenélnek, csörögnek, sípolnak vagy egyszerűen csak csodás színekben pompáznak. Ezekkel nagyon jól elszórakoztatom magam, de észrevettem, hogy ennél sokkal érdekesebb dolgok is vannak. Azokra viszont mindig azt mondják, hogy az nem Boboé, hanem anyáé, vagy apáé. Ezt nem értem, mi az, hogy nem Boboé???? Például anya fején lévő haj elsődleges funkciója, hogy nagyon jól lehet belekapaszkodni. Bár a stabilitása hagy némi kívánnivalót maga után, mert egyszer csak elereszt és jön velem. De szerencsére nagyon sok van belőle, így sose fogy el. Anya mondjuk aggódik, mert szerinte elfogy. Vajon miért ilyen irigy, hogy sajnálja tőlem? Neki sokkal több marad. 

Nos a másik az a kattintgató masina, amivel anya szinte egész nap engem fotóz. Azt is megpróbáltam már megkaparintani, de sose hagyta. Ha folyton engem néz vele, akkor miért nem nézhetem meg én is? Biztos nagyon jó játék lehet, és ezért nem adja oda nekem. Mondjuk van elég játékom, de a legjobbakat nem adják oda nekem.

Van egy nagyon vicces dolog is, úgy megkóstolnám, de esélyem sincs. Anya orrán van valami üveg - olyan, mintha 4 szeme lenne, de fogalmam sincs milyen ízű, mert mindig kikapják gyorsan a kezemből.

Apropó kezem, az nagyon nagyon izgi. Az egyik kezem meg tudja fogni a másikat, és így együtt játszanak. Szerencsére erre még nem mondták, hogy nem az enyém, de jó lesz eldugnom, nehogy ezt is a  magukénak akarják.

Boldogság

Rájöttem, hogy egy apró dolgot csinálok, és máris körbeugrálnak, és megkeresik az összes puszipontot rajtam. Mondjuk ez utóbbit nem mindig kedvelem, mert csupa nyál leszek, és szerintem azt használják ki, hogy nem tudok elszaladni. Még....., hangsúlyozom, MÉG! De azért be kell vallanom, hogy tetszik is ez a puszipontos játék, mert kiderül a végére, hogy én egy hatalmas puszipont vagyok. Képzeljétek, még a popsim is csupa puszipont. Apa popsija nem az, mert mindig mondja anyának, hogy ő is kér puszit, de anya szerint apának nincs ott puszipontja. Szegény apa.

De visszatérve anyáék örömforrására, legújabban az, hogy hasról hátra fordulok. Csak az zavar, hogy mióta megmutattam nekik, hogy megy ez nekem, azóta állandóan azt várják, hogy forogjak. De mi vagyok én? Cirkuszi mutatványos? Viszont ugyanígy tudnak örülni, ha új hangot adok ki. Pedig nemrég kifejlesztettem egy nagyon rémisztőt - amolyan kis oroszlánosat -, de nem félnek tőlem. Igaz, mondják, hogy ne ijesztgessem őket, de egyáltalán nem úgy néznek ki, mint akik megijednének.

Nem minden újdonságnak örülnek, bár hozzáteszem, én sem. Újabb két fogam bújik éppen ki, ami keservesen fáj nekem, és anya sem tudja, miért kell nekem 6 hónapos koromra 4 fogat növeszteni. Nem értem, mit nem ért ezen. Úgy hallottam jön a hami akkor, és hogy egyek fog nélkül? 4 fog már tuti elég. Alig várom, hogy végre ehessek. Anya minden nap iszik valami nagyon finomat, szóval úgy döntöttem én is azzal kezdek. Anya szerint nem, de úgyis én fogom eldönteni, hogy mit eszem és mit nem. Próbáljon meg anya helyettem nyelni. Hacsak nem fog megint szemen fújni, -mint a keserű szirupnál, azért, hogy nyeljek. Mit mondjak, az elég csúnya dolog, kihasználni a reflexeim.