A nem hétköznapi hétköznapok

Születésem második hetétől apa már dolgozott, így kettesben töltöttük napjainkat anyával. Igaz apa korán ment és így korán jött, de mégis anya volt az én egyetlen mentsváram minden problémámra.

Bár egész jól elvagyok egyedül is, így hagyok anyának időt legalább zuhanyozni. De azért nem kerek minden, mert az a fránya pocakom fájdogál, és az elég utálatos. Olyankor én is utálatosan sírós vagyok,  persze ilyenkor is imádnak, és még inkább babusgatnak, hátha az segít. Sajnos nem segít, de legalább nem egyedül szenvedek. Szegény anya, lassan mindent kiiktat az étrendjéből, mondván nem lehet tudni mitől fáj az én hasam. Bezzeg az ő hasa nem fáj, pedig nem én eszek össze-vissza.

Apa is öregszik, és én voltam a legcsinibb a " Boldog szülinapot Apa" feliratú bodymban. Megérdemli a gratulációt, mert egész jó fej az öreg, szokott tornáztatni, bár nem tudom miért hiszi azt, hogy meg szeretném enni a lábam, de nem akarok szólni neki, meg ne bántódjon.

3. hetemen már kicsit uncsinak tartom, hogy még melegebb van, mint anya pocakjában, és nem lehet letekerni a hőt. Néha meg fázom-  követhetetlen ez a hőingadozás. Nem értem miért nem lehet fixen 37 fok. Úgy tűnik csak anya képes erre a trükkre, de hát eddig is tudtam, hogy anya nagyon ügyes. Mondjuk nem mindenben, mert például éjszaka mindig eltéved. Hiába fekszem mellette, ha felébredek enni, akkor ő még lelép. Állítólag mosdóba megy, de ezt nem értem, mert én sose megyek, és mégse probléma ez nekem (szóval szerintem csak eltéved, és nem tudja hol keressen engem, mert olyan pici vagyok). A nemtetszésemnek hangot is adok. Amúgy sem szeretem a csendes éjszakákat, így mindig cuppogok, ha pedig megunom, akkor hangosan csipogva csuklom, nehogy olyan jól aludjanak anyáék. Ez a bosszúm azért, mert nem mindig lehet a kedvenc párnámon aludni, mert anya szerint nem "illik" a "tányérkámon" szunyókálni. De azért néha szoktam, és az olyan jóóóó. Amúgy meg felháborító, hogy hiába szopizom a kezem, nem jön abból tej, pedig az mindig kéznél van, és nem kéne anyára várnom.

Az első napok otthon

Vasárnap hazamentünk anyával. Az első kocsikázásom jól sikerült- bár semmire nem emlékszem, mert még mindig jó fiú voltam és aludtam. Otthon amint felébredtem, követeltem a hamit, és persze egyből megjelöltem a helyem, ugyanis rögtön szembepisiltem magamat az első pelenkázáskor. Úgy hallottam, a kutyák is így csinálják, hát én se vagyok rosszabb egy kutyánál. Mindezek után folytattam az alvást- apa persze elhitte, hogy minden ilyen egyszerű, és nem értette anya miért pakol ki rögtön, és miért nem ér rá később. Este aztán megértette, mert akkor már nem volt kedvem olyan jónak lenni, és nem akkor és nem úgy aludtam, ahogy a nagyok elképzelték. Amúgy apa leginkább a fülemmel volt elfoglalva- nehezen hitte el, hogy pont azt kaptam anyától. Anyával megbeszéltük, hogy kiközösítjük apát, mert csak irigykedik a mi szép fülünkre.

Az első teljes napomon otthon meglátogatott a védő néni és megmutatta anyáéknak, hogyan kell engem fürdetni. Hát mit mondjak, se nekik se nekem nem tetszett ez a móka, nem értem, akkor minek erőltetni.  

Apa nem is nézett oda, mert nem tetszett neki a köldökcsonkom- elég finnyás egy pasas, de azért jópofa, mert például megtanított engem csuklani, és így együtt csuklottunk.

Éjszakánként elég jó voltam, mert 3-4 óránként ébredtem, és akkor gyorsan teleraktam a pocim és már folytattam is a szunyókálást. Néha anyán aludtam el, ami nagyon jó volt. Csak egy dologban lehetett rám panasz-úgy tűnik eltévesztettem, mert egy milliomos családot kellett volna keresnem, hiszen rengetegszer bekakiltam és volt, hogy 5 percenként kellett tiszta pelus. No de mindenki megértheti, hogy tiszta pelusba sokkal jobb kakilni, mint használtba- az túl uncsi lenne, mert nem tudnám anyát eleget foglalkoztatni. 

Amúgy is folyton figyelnem kell anyáékra, ha nem veszem észre, képesek letenni, épp ezért egy fantasztikus alvó technikát fejlesztettem ki. Az egyik szememet nyitva tartom és a másikkal alszom közben, így egyből észreveszem, ha le akarnak tenni. Ezt azt hiszem szabadalmaztatom.

Nos, állítólag van kezem, de erről én nem tudok. Szóval azzal a két valamivel jókat szoktam kalimpálni, csak anya rám szólt, hogy vele gyűlik meg a baja annak, aki engem bánt és pofozgat. Nem tudom ki lehet az, de azt én is jól megverem.

Megszülettem

Sziasztok,

Boborján vagyok és 2013 06.06-án megszülettem. No hát persze ez nem volt ilyen egyszerű, mivel már rég lejárt a mandátumom odabent, de  tudtam én, hogy sose lesz olyan jó dolgom, mint anya hasában, így eszem ágába sem volt kibújni. De aztán nem menekülhettem, mert anya azt mondta, hogy nem szeretne 18 éves koromig cipelni. Ezt nehezményeztem, de  nem tehettem semmit, mert bejöttek értem, és így a túlerő győzött. Hiába kapaszkodtam meg a doktor bácsi műszerébe, mert így csak örültek, hogy jó a fogóreflexem. Persze azonnal nemtetszésemet fejeztem ki, de aztán megbékéltem, mikor megláttam anyát. Mit is mondhatnék, sokkal jobban néz ki kívülről, mint belülről. Apával is találkoztam- vicces, mert máris több hajam van, mint neki.

Miután megszülettem jó nagyot aludtam. Anyával csak 15 percig találkoztam a szülinapomon, de másnap már egész nap Ő vigyázott rám.

Na persze azért ez neki is fura volt, időnként elfelejtette, hogy tisztába kell tenni engem, de annyi dolga volt. Máris mindenki rám volt kíváncsi, ami nem is csoda, hiszen én egy született cuki Bobo vagyok. Szóval anya nem nagyon ért rá velem foglalkozni, de én ezt nem bántam, mert nagyokat aludtam. Álmomban és ébren is szinte folyton cuppogtam. Anya félt, hogy biztos éhes vagyok, de megnyugtatták, hogy ez csak a szopóreflex. Úgy tűnik csak nálam volt ilyen, mert a szobában én voltam az egyedüli cuppogós baba.

Anya első nap alaposan megvizsgált, és kiderült, hogy teljesen apára hasonlítok kivéve a fülemet, mert az anyáé. Ez azért vicces, mert anyának muris füle van, mivel  nem kunkorodik a teteje. Apa ezt már régen kiszúrta, és alaposan megvizsgálta anya családtagjainak füleit, hogy vajon kitől örökölhette ezt. Milyen jó lesz  majd a feleségemnek, ha ő is kiszúrja, akkor már tudni fogjuk, hogy anyától a különleges fülecske. Egyébként így első napjaimban sokkal jobban hasonlítottam egy manóra, mint egy emberre, szóval anya Manófejűnek nevezett el. Ez még egy ideig így is maradt, de valljuk be, sokkal jobb Manónak lenni.

A kórházban a szobában én voltam persze a legjobb, bár az első éjszaka nem így indult. A többiek már ébredtek enni, amikor én még mindig el se aludtam, szóval lemaradtam egy körrel, de aztán én aludtam a leginkább. Azért viselkedtem jól, hogy biztosan hazavigyenek. Már-már stréber is voltam, mert a "zenélő kocsin"- az újszülötteket fürdetéshez egy nagy zsúrkocsin gyűjtik össze, ahol fakkokban vannak a babák, és általában sírnak- is aludtam, miközben mindenki ordított. Mikor visszavittek fürdés után, anya nem volt a helyén, de ez nem zavart túlzottan- nagyon jól elnézelődtem. Anya már meg akarta kérdezni, hogy biztosan jól vagyok-e, mert gyanúsan jól viselkedtem szerinte. De hát én egy ilyen angyal vagyok.