Nem érek rá

Képzeljétek mire jöttem rá, a peluscsere  egy nagy időrablás. Anya lefog és ott tart, miközben az idő csak telik. Miért hiszi, hogy én ráérek ilyenekre, amikor annyi fontos dolgom van. Tudom, hogy ő egész nap semmit nem csinál, csak engem les és rajtam nevet, de engem nem kellene feltartania. Egyébként szerintem próbálja megtanulni tőlem, mit és hogyan kell csinálni, ezért figyel engem. Meg is szokott dicsérni, amikor a popsimat előre-hátra hintáztatom négykézláb, hogy milyen ügyes vagyok. Neki szerintem nem menne, mert egyszer régebben lefeküdt mellém, és próbálta utánozni a mozgásomat, ahogy kúszok, de hamar elfáradt. Ráférne pedig egy kis edzés. Ő még kúszni sem tud, én meg már majdnem mászok, de ehhez az kell, hogy naponta többször gyakoroljak. Sőt a lábam is simán a számba veszem, anya pedig ebben sem remekel.

Kitartás nélkül nem megy, anya pedig lusta.  Azt nem értem, hogy akkor viszont hogyan tud két lábon mozogni, mert az viszont nem tűnik könnyűnek. Azt azonban látom, hogy nagyon fölnéz rám mennyi kitartás van bennem. Nemcsak a mászás miatt, hanem azért, mert, ha meglátok valamit - amiről már sejtem, hogy nem az enyém -, mindig megpróbálom megkaparintani, hátha mégis. De aztán mégse, hiába startolok rá nagy lelkesen. De ki tudja, egyszer talán mégis, ne aggódj anya, én sose adom fel, ezt is tanuld meg!

Most már egyébként nemcsak ő nevet rajtam, hanem én is rajta, vagy rajtuk, mert apa és nagyiék is be szoktak szállni a bolondozásba. Gondoljatok csak bele, egyszerre négyen csapkodják a kezüket és mondanak valamit, és folyton ismételgetik. Igazából lehet hogy sírnom kéne, hova kerültem, de ilyenkor ők is cukik, szóval inkább nevetek. Valamikor az én kezemmel is csinálják, az is vicces. Visszatérve a peluscserére, úgy látom itt is nyerni fogok, mert anya - mivel nem edz- nem tud rendesen lefogni, így sikerül elforgolódnom. A végén mondjuk még csak sikerül neki, de idővel ez változni fog. Előbb utóbb csak belátja, hogy ennek semmi értelme, mert ki téríti meg nekem a 3 perc időveszteséget. Így sose érek a világfelfedezés végére.

 

Vigyázz, a Bobo harap!

Anya újabban ezzel a mondattal fogadja a vendégeket, akik csak jót mosolyognak rajta. Egy ideig.... Ilyenkor tudom rajtam a sor, ha anya mond valamit, akkor az úgy is van (kivéve, ha nekem mondja). Először persze előadom a cuki Bobot, nem nehéz, hiszen én tényleg cuki vagyok. Aztán viszont, amikor megfognak, mert azt hiszik, hogy könnyű vagyok és amúgy is engem fogni öröm, akkor már kezdem a kiképzést. Úgy látom mindenkire ráfér egy kis kozmetikai kezelés, és mivel én nem csak cuki, hanem jó fej is vagyok, ingyen megszámítom ezt. Arra is rájöttem már, hogy egy szemmel ugyanúgy látni, mint kettővel, így azt sem értem miért olyan nagy gond, ha az egyiket véletlenül kinyomom. Gondolom azért van kettő, hogy egy mindig maradjon. Szóval ezzel kezdjük a barátkozást. Úgy tűnik nekik kevésbé tetszik ez, mint nekem, mert hamar leraknak, pedig lenne még mit igazítanom rajtuk. Sebaj, a földön is van élet, vagy étel. Legalábbis olyan, ami annak tűnik. Ilyen például a papucs és a lábfej. Az utóbbi viccesebb, mert szépen odakúszom és egyszer csak hamm. Mondjuk ilyenkor nagyon csúnyán viselkednek, mert hangosan elkezdenek kiabálni, pedig én csak egy picit megharaptam. Apa például úgy kiabált, hogy én attól úgy megijedtem, hogy elkezdtem sírni, amire anya elkezdett nevetni. Nem értem, miért reagálnak ennyire furcsán a felnőttek. Harapni egyébként bármit lehet. Anya mikor a hátára tesz, akkor ott is jól tudok harapni. Ilyenkor anya is nagyon csúnyán viselkedik, mert egyből levesz magáról. Anyát egyébként bárhol meg lehet harapni. Az a trükk, hogy azt hiszi, puszit adok, még mondja is, hogy adjak anyának puszit. Látom, hogy fél tőlem, mert sose tudja mi vár rá, és ez muris hogy 9 hónaposan nemcsak, hogy én vagyok a főnök, hanem félnek is tőlem.Van, hogy igazából puszit akarok adni, mert szeretem anyát, és látom, hogy nagyon szereti az én nyáltócsás puszimat, de végül mégis harapok, mert csak. Azért növesztettem a fogaimat, vagy nem? De csak a felnőttek ilyen nyafkák, mert például, amikor az almát harapom, vagy a csörgőmet, egyik sem sikítozik. Nem véletlen, hogy jobban szeretek a játékaimmal szórakozni, mint a felnőttekkel, mert nekik semmi humorérzékük. Ez onnan is látszik, hogy engem hogyan próbálnak szórakoztatni. Mondanak mindenféle szavakat, azt hiszem neveket, és azt lesik melyiken nevetek jobban, vagyis kit nevetek ki. Szerintetek ez vicces? Csak mert anyáék ezen nagyon jókat nevetnek, így már hetek óta ez az esti műsor. Amikor megunom, és elkezdek reklamálni, akkor meg még jobban nevetnek. Most komolyan, én vagyok ilyen pici, hogy nem értem a viccet, vagy ők nem tudják, hogy mi az ami humoros. Lécci-lécci áruljátok el, mert ha nekik van igazuk, akkor elfogadom, de szomorú leszek, hogy csak én vagyok normális. 

Szombati mókázás

Juhhhé, szombat van, végre pihenhetünk. Apa ilyesmi gondolatokkal ébredt. Már a gondolat maga is furcsa. Pihenni???? Majd én eldöntöm, ki és mikor pihenhet. Anya például akkor pihenhet, amikor nagy nehezen a kezében alszom el. Mondjuk azt mondja, hogy ő ilyenkor nem tud semmit sem csinálni, mert engem tart, de ugye a pihenésnek épp ez a lényege szerintem. Tegnap például séta közben pihenhetett. A bobokocsiról mindenki ismeri a véleményem, de tegnap még kevésbé voltam hajlandó benne utazni, és anya félve attól, hogy valaki ráuszítja a gyermekvédelmiseket az ordító baba, vagyis Bobo miatt, inkább kivett. Anya karjában nagyon jól tudtam aludni, főleg hogy a bobokocsival inkább leparkolt- akkor már tudtam, hogy jó belátásra tért-, és onnantól a karjában fekve aludtam. Ezt máskor is így fogom csinálni, mivel a sétálással még jobban ringatott. Anya hiába mondja, hogy fáj a karja, iszonyat ciki egy gyenge anyával közlekedni, így én gondoskodom majd arról, hogy nekem legyen a legerősebb anyukám. De visszatérve apára és a szombatra. A bobokocsizást ma is eljátszottam, azzal a különbséggel, hogy anya apa mellett mindig elromlik, és nem vett ki. Ne féljetek, én ordítottam, hátha valaki szól a gyámügynek, de úgy tűnik nem számíthatok senkire. Mondjuk lehet ott rontottam el, hogy amikor a szomszéd nénivel találkoztunk, és beszélt hozzám, akkor elhallgattam arra a pár percre, és lestem, hátha mond valami érdekeset. Utána hiába folytattam a műsort, akkor már anya is azt mondta, hogy ez hiszti, pedig de. A bobokocsis nemalvás után persze álmos voltam, de ezt titkolnom kellett, így csak pár órával később aludtam el. Ezúttal a kertben, de ismét anya kezében. Éljenek az erős anyák.  Utána viszont apát szórakoztattam. Ő elkezdett valamit csinálni a lakásban, valami újabb merényletet, ami korlátozza a mozgásszabadságom, de igyekeztem megakadályozni, hogy a munka végére érjen. Mindig odamentem hozzá, a pancsis helységbe próbáltam bejutni, de ő mindig megfogott és visszavitt a helyemre. Hiába pihent volna, már nem adtam rá engedélyt, így csak jó lassan haladt a zárkámmal. Egy idő után megunta és azt hitte, ő az úr a háznál, betett a járókába. Ott viszont anya nem tudta elviselni, hogy reklamálok, vagyis ismét ott voltam, ahol én akartam. Figyelitek, már megint győztem.

Kicsi a lakás...

Miközben anya azt lesi, hogy a négykézlábas popsi riszából mikor kezdek el mászni, én sokkal izgalmasabb dolgot fedeztem fel. Egy ideje feltűnt, hogy a lakás nem csak nappaliból áll, hanem mellette van a hideg köves valami, ahol biztosan találok magamnak egy kis morzsát. Mondjuk ennek anya nem örül annyira, pedig értékelhetné, hogy már egyedül is tudok enni. Egy ideje rendszeresen vadászom ott az elejtett falatokat, és olykor-olykor- az asztal alatt találok valami nekem való hamit.

Viszont anya nem csak arra szokott közlekedni, így ideje volt abbahagynom a küszöbön megállok, jó fiú vagyok játékot, és elindulni a másik irányba is. Anya nem túl lelkes ettől, pedig semmi pénzt nem kérek a kúszós takarításért. Van a pancsis helyiség, oda csak akkor megyek, ha anya is ott van, mert egyedül nem jó ott lenni. Ahol viszont a bejárati ajtó van ott mindig találok valamit. Például anya ott gyűjti a pelusaimat. Azt végképp nem értem, miért nem engedi, hogy játsszak velük. A pelus, úgy tudtam, hogy az enyém, de lehet, hogy csak arra kellek, hogy nehezen telepakoljam, aztán meg elkobozzák. Azt hiszik olyan könnyű munka megtölteni, és mire élvezhetném, hogy jó puha és meleg, egyből elveszik. Ráadásul később sem játszhatok vele. Újabban igyekszem szagosítani is, de anya egyre csak köszöngeti, és hálás minden csomagért. Rám nem lehet panasz, ha kell, napi 4-5 csomagot simán gyártok. De visszatérve kalandozásaimhoz, egyszer már anyáék szobájába is eljutottam, de ott aztán tényleg nem csinálhattam semmit. Ezekkel nem is lenne gond, de már a nagyszobában sem engednek mindent. Például szupi búvóhelyeket találtam, de anya szerint az mind tilos. Persze, hogy tilos, ha minden jó dolgot ott tárolnak. A zsinórok és társai még mindig a szigorúan tilos kategória, de nem adom fel. Anya hiába mondja, hogy nem szabad, én azt a szót, hogy nem, nem értem. Ti értitek? Előbb utóbb úgyis igen lesz, azt már értem legalább.

Anya két hobbija

Sziasztok, gondolhatjátok, hogy nem rólam van szó a címben. Biztosan már Ti is kívülről fújjátok mit csinál anya folyton. Egyrészt fényképez, másrészt úszni visz. Nem tudom melyiket utálom jobban. Mondjuk a vízben mostanában már pancsolok, már csak arról kéne anyát leszoktatni, hogy víz alá nyomjon. Ne féltsetek, már gyúrok, így remélem nyáron én nyomom anyát a víz alá. A szemen fröcskölés már profin megy.

A másik hobbi a fényképezés, éjjel-nappal fotóz. Na jó, éjjel nem, legalábbis nem tudok róla.

Na most a kettőt összekötötte. Biztosan valami nagy ember, hogy elintézte, hogy a vízben is fényképezzenek. Kezd veszélyessé válni.

Szóval mostanában a víz alatt is fényképeztetett. Remélem ezt nem vezeti be, mert nem elég, hogy lenyom a víz alá,  de még a szemembe is vakuzik. Nem tudom mi jöhet még ezután. Lehet még pelust is merülés közben fog cserélni, mert miért is ne. Esetleg a szopit is akkor intézzük. Valaki szóljon már anyának, hogy emberpalánta és nem halpalánta vagyok, mielőtt még egy akváriumra cseréli a kiságyam.