Boborján vagyok és 2013 06.06-án megszülettem. No hát persze ez nem volt ilyen egyszerű, mivel már rég lejárt a mandátumom odabent, de tudtam én, hogy sose lesz olyan jó dolgom, mint anya hasában, így eszem ágába sem volt kibújni. De aztán nem menekülhettem, mert anya azt mondta, hogy nem szeretne 18 éves koromig cipelni. Ezt nehezményeztem, de nem tehettem semmit, mert bejöttek értem, és így a túlerő győzött. Hiába kapaszkodtam meg a doktor bácsi műszerébe, mert így csak örültek, hogy jó a fogóreflexem. Persze azonnal nemtetszésemet fejeztem ki, de aztán megbékéltem, mikor megláttam anyát. Mit is mondhatnék, sokkal jobban néz ki kívülről, mint belülről. Apával is találkoztam- vicces, mert máris több hajam van, mint neki.
Miután megszülettem jó nagyot aludtam. Anyával csak 15 percig találkoztam a szülinapomon, de másnap már egész nap Ő vigyázott rám.
Na persze azért ez neki is fura volt, időnként elfelejtette, hogy tisztába kell tenni engem, de annyi dolga volt. Máris mindenki rám volt kíváncsi, ami nem is csoda, hiszen én egy született cuki Bobo vagyok. Szóval anya nem nagyon ért rá velem foglalkozni, de én ezt nem bántam, mert nagyokat aludtam. Álmomban és ébren is szinte folyton cuppogtam. Anya félt, hogy biztos éhes vagyok, de megnyugtatták, hogy ez csak a szopóreflex. Úgy tűnik csak nálam volt ilyen, mert a szobában én voltam az egyedüli cuppogós baba.
Anya első nap alaposan megvizsgált, és kiderült, hogy teljesen apára hasonlítok kivéve a fülemet, mert az anyáé. Ez azért vicces, mert anyának muris füle van, mivel nem kunkorodik a teteje. Apa ezt már régen kiszúrta, és alaposan megvizsgálta anya családtagjainak füleit, hogy vajon kitől örökölhette ezt. Milyen jó lesz majd a feleségemnek, ha ő is kiszúrja, akkor már tudni fogjuk, hogy anyától a különleges fülecske. Egyébként így első napjaimban sokkal jobban hasonlítottam egy manóra, mint egy emberre, szóval anya Manófejűnek nevezett el. Ez még egy ideig így is maradt, de valljuk be, sokkal jobb Manónak lenni.
A kórházban a szobában én voltam persze a legjobb, bár az első éjszaka nem így indult. A többiek már ébredtek enni, amikor én még mindig el se aludtam, szóval lemaradtam egy körrel, de aztán én aludtam a leginkább. Azért viselkedtem jól, hogy biztosan hazavigyenek. Már-már stréber is voltam, mert a "zenélő kocsin"- az újszülötteket fürdetéshez egy nagy zsúrkocsin gyűjtik össze, ahol fakkokban vannak a babák, és általában sírnak- is aludtam, miközben mindenki ordított. Mikor visszavittek fürdés után, anya nem volt a helyén, de ez nem zavart túlzottan- nagyon jól elnézelődtem. Anya már meg akarta kérdezni, hogy biztosan jól vagyok-e, mert gyanúsan jól viselkedtem szerinte. De hát én egy ilyen angyal vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése